Szolgálat 70. (1986)

Tanulmányok - Szigeti Miklós: A barátság a Szentírásban

tunk. Mi osak annyit tehetünk, hogy elfogadjuk a felkínált barátságot: szere- tetét szeretettel viszonozzuk. Ebben meg nem előzhetjük, mert ő „előbb" szeretett írünket (1Jn 4,10 a régi Vulgata szerint).

Emberi barátságunk is csak akkor lesz tartós és gyümölcsöző, ha barát- kozásainkban igyekszünk Jézust 'követni. Barátságunkban benne kell lennie Jézusnak. „Ahol ugyanis 'ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük“ (Mt 18,20). Az érdekből kötött „barátság“ nem tartós, nem is barátság. Szépen fejezi ki ezt a Talmud: „Minden szeretet, mely érdektől függ, ha megszűnik az érdek, megszűnik a szeretet. Amely szeretet azonban nem függ érdektől, nem szűnik meg soha! Melyik az a szeretet, mely érdektől függ? Arnnón szeretete Támár iránt. És melyik az, mely nem függ érdektől? Ez Dávid és Jonatán szeretete“ (Pirké Ávót 5,19; Deutsch Henrik fordítása, Izrael könyörgései, Bp 26 1916, 283).

Jézus nevefci barátait. Ebben is követnünk kell öt. De ugyanakkor el kell fogadnunk, hogy a mi emberi barátságunk kölcsönös: mi egymást neveljük s együtt próbáljuk megválásítarii a krisztusi elveket.

A barátság növekszik, s így növekedési válságon mehet át. De a hibát nem a másikban, hanem magunkban keressük. A Jézusban kötött barátság ismeri a megbocsátást, mert aki megtapasztalta az isteni bocsánatot, az másokkal szemben is gyakorolja (vö. Miatyánk ötödik kérése!).

Jézus baráti körével kapcsolatban még sok kérdést lehetne felvetni. Jézus maga óhajtotta, igényelte a barátságot? Vagy csak „nevelő célzattal“ kötött barátságot, barátai' javára? Ezek a kérdések és a többi hasonló, amely még feltehető, mind érinti Jézus személyiségének kérdését. A személyes egység (unió hypostatica) az utóbbi évtizedekben ismét a hittudományos érdeklődés előterében áll. Természetesen „az igaz isten — igaz ember“ hittétel végleges, csak a „miként“ fölött vitatkoznak. Az új meglátásokat itt nem ismertethetjük, mert tanulmányunk mást célt tűzött ki. Megjegyezzük azonban, hogy hittitokról van szó, amelyet az emberi érteiem föl nem foghat teljesen, jóllehet megértésében haladhat előre. „Hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt", mondja Jézusról a Zsidóknak írt levél (4,15). Más szóval: az Istenember mint ember a bűnt kivéve mindenben hasonló lett hozzánk, igényelte mások barátságát, megajándékozta őket barátságával, ő maga is tapasztalatokat szerzett barátsága folyamán - de mindezt bűn nélkül tette istenemberi személyiségében. Talán előnyösebb is, ha nem feszegetjük a titkot, hanem leborulva imádjuk Jézust istenemberi mivoltában. A legjobb János-kommentár szerint az a tény, hogy Jézus Jn 15, 14-15-ben barátainak nevezi apostolait, nem mond semmit emberi barátságának természetéről. „Mózesről is ez áH a Kiv 33,11-ben: ,Az Úr szemtől szemben beszélt Mózessel, ahogy az ember barátjával beszél'. Amit az Ószövetségben Isten egyes emberei elnyertek, azt Jézus minden követőjének megadja." (R. Schnackenburg: Das Johannesevangelium, [HTKNT IV 3] III, Freiburg 31979, 126)

28