Szolgálat 70. (1986)
Halottaink - Gergely Antal (Pohly János)
kóját meg az épület történetét magyarázta el szívesen a látogatóknak, hanem, felhasználva történelmi tudósát, még a város nevezetességeit is megmutatta, amíg ereje engedte. Gyertya volt az élete, amely Isten oltárán égett és másoknak világított, míg aztán csonkig égett és elhamvadt. Az isteni Jó Pásztor adja meg neki hűséges földi szolgálatáért a mennyei örök jutalmat. J. I. GERGELY ANTAL (1912—1985) 1985. október hó 17-én, rövid szenvedés után szentségekkel ellátva, a dombóvári kórházban életének 74., papságának 49. évében költözött az Úrhoz. Temetését Szantner József c. prépost végezte okt. 25-én, Regölyben sok paptestvér és hívei kíséretében. Homiliát mondott osztálytársa, e sorok írója, Pécs-Szent István plébánosa. Gergely Antal Regölyben született 1912-ben és 1937-ben szetelték pappá. Tizenhat éven át volt segédlelkész és vikárius, váltakozva, 7 helyen. Minden fiatal papnak szép feladat: mindenütt segíteni és az öreg papoknak támasza lenni. Ez a 16 év életében ezt jelentette: körüljárt jót cselekedvén. Utána tizenhat évi küzdelmes korszak következett Pécs-kertvárosban. Ez a korszak a magyar egyház életében sem annyira alkotó, mint küzdelmes élet volt a leikekért, az életért. Külön küzdelmet kellett vívnia azért, hogy az új, alakuló városrészben az egymás számára idegen családokat egy krisztusi családdá formálja plébániáján. Jóságával igyekezett megértetni híveivel, hogy ugyanegy mennyei Atya gyermekei vagyunk. Életéből ezt a 16 évet ezzel vihette égi Föpásztora elé: Jó harcot harcoltam és a hitet megőriztem ... Az utolsó tizenhat évben a nyugdíjkorhatár közelében arra vállalkozott, amiről az Úr Jézus mondotta: Senki sem próféta a saját hazájában. Bár tudta, hogy már kora miatt sem tud csodákat tenni, mégis hazament szülőfalujába, Regölybe, hogy életének utolsó erejét övéiért áldozza. Tizenhat éven keresztül valami különös meleg hangzása lehetett prédikációi megszólításának: Krisztusban Kedves Testvérek! — Ez a szív és a vér, de a krisztusi szeretet köszöntése is volt. A legnagyobb szeretet tanúságtételével fejezte be papi életét: Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint aki életét adja övéiért. Főpásztora a „Körlevélben“ ezzel a méltatással búcsúzik tőle: Rövid ideig tartó betegség után a mindig mosolygós, kedves arcú és meleg szívű paptestvérünk az égi hazába költözött. Ez a mosolygós szerénység volt legszebb papi jellemvonása. Pohly János 104
