Szolgálat 69. (1986)
Könyvszemle - Cserháti József: Másokért élünk (Szabó Ferenc)
A fiatalok kivétel nélkül „boldogok" szeretnének lenni. Más kérdés: mit jelent boldognak lenni? Ennek eldöntéséhez „keresztény támpontokat" sorakoztat fel a szerző. Ezek: az értéktudat, felelősség-tudat, szabadság-tudat és értelem-tudat. A II. rész a szülők és gyermekek kapcsolatát ecseteli. Négy lehetséges szülői magatartásra mutat rá: közömbös szülők, ellenséges érzületű szülök, túlzottan féltő szülők, túlzottan engedékeny szülők. Szerzőnk szerint a felnőtténevelés célravezető útja: Megérteni a gyermeket a bizalom és felelősség jegyében! A könyv III. része a fiatalok szerelmével foglalkozik. Megállapítja, hogy az eszményítés és belevetítés hajlama sok csalódást és szívfájdalmat okoz a fiataloknak. Pszichológiai szempontból is helyteleníti a szerző a házasság előtti szexuális kapcsolatot. Az önmegtartóztatás az útja a teljesebb emberi kapcsolatnak és odaadásnak, „ami csak a házasságban lehetséges" (98. o). Mi rejlik a fiatalok házasság előtti nemi viszonya mögött? Az elismerés utáni vágy, lázadás, ellenséges érzület, menekülés a problémák elől, segélykiáltás és szeretet-koldulás (104. o.). A IV. rész a pályaválasztásról szól és kitér a papi és szerzetesi hivatás lehetőségeire is. összetett kérdést érint tehát, amit még vázlatosan sem bonthatott ki. Az V. rész a fiatal házasoknak szól. Megemlít néhány nehézséget: a kiszakadás problémáját a családi fészekből, rokonok és nagyszülők szerepét. A párválasztás és a gyermekvállalás kérdése kb. egy-egy oldalt kapott. A házasság buktatói közül a hétköznapok fontossága és a féltékenység nyer említést. A szerző valláspszichológus. Könyvének VI. része igen fontosnak tűnik ebből a szempontból is. Címe: Fiatalok és a vallás (185—207). Kitér a fiatalok egyházképére, ami azért rendkívül fontos, mert — a szerző szerint — „a tanuló a hittel elsősorban nem a könyvekben találkozik, hanem az egyházban“ (205. o.). Rámutat a személyes istenhit támpontjaira. Ezek: önmagunk elfogadása, reményvesztettség és az etikai normák kérdése. Mind ennél pozitív megoldást biztosíthat a hit. A könyv értéke éppen az, hogy rendkívül sok és összetett kérdésre irányít fény- csóvát. Reméljük, folytatása következik. Olvasóink pedig haszonnal lapozgathatják e kiadványt. T. B. Dr. Cserháti József: Másokért élünk. Szent István Társulat, Budapest 1985, 226 o. Dr. Cserháti József pécsi megyéspüspök könyve időszerű kérdéskörrel foglalkozik. Ez pedig: a világi hívek egyházi, apostoli tevékenysége, az egyházközségek megújuló élete. A függelék közli az új egyházközségi szabályzat teljes szövegét, amely egyébként már külön füzetben is megjelent. A szerző világi híveknek írta könyvét. Kommentárnak szánta az egyházközségi szabályzathoz, illetve útmutatásul az elkötelezett világi apostoloknak. Az előszó előtt találjuk a vastagbetűs mottót és főkérdést, amelyre Cserháti püspök választ keres: „Az egyházért és a társadalomért az egyházközségben. Hogyan vegyünk tevékenyen részt egyházközségünk életalakításában?“ Ezzel olyan távlatokat nyit, hogy műve a zsinati egyháztan gyakorlati alkalmazásának is tekinthető. Az előszóban olvassuk: „Arra kívánunk választ adni, hogyan vehetünk részt tudatos bekapcsolódással és hathatós közreműködéssel egyházközségünk életének alakításában. Hazánkban eddig a jelen műhöz hasonló írás a plébániák körül kialakult egyházi közösségek tevékenységéről még nem jelent meg. A hívők hitéletének e ma rendkívüli jelentőségű területéhez kívántam megírni a szentírási, a hittudományos és a gyakorlati lelkipásztori gondozás alapvetését.“ Miután idézte a Lumen Gentium 31. pontját a világi hívók egyházépítő szerepéről, Cserháti püspök így nyilatkozik: „Közösségépítésről van szó, és ennek tudatában a hívő emberhez illő felelősséggel éljük át a meghívást és elkötelezettséget, a hazánkban és az egész világon folyó új arculatú s küldetésű társadalom felépítésében való cselekvő részvételre is.“ 92
