Szolgálat 69. (1986)
Eszmék és események - Levelesládánkból
+ — Köszönöm szeretetteljes figyelmét és önzetlen segítségét, amellyel megajándékozott. Magam is azon igyekszem, hogy kedvességben — lelkileg — és bölcsességben — műveltségben — növekedjek az elöljáróim és kispaptársaim előtt. „’Mindennek legalább két oldala van ... legalább!“ A hivatásom története, miért választottam a papi pályát? Erről, többnyire úgy beszélnek, mint valami régmúlt döntésről. — Számomra az ezekre adandó válasz újra és újra előjön az Egyház akaratának vonalán, minek folytán állandó újbóli döntésre vagyok hivatva. A hangsúlyt nem az én elhatározásomra teszem, hanem Rá igyekszem bízni életem. Akkor sem nősülnék meg, ha azt engedélyeznék a r. k. papoknak. A családi életről való lemondás nem von el észrevehető energiamennyiséget más cselekedeteim rovására. A lelkem a többi irányokban mindig nyugtalan volt, csak ebben a vonalban nyugodott meg. — A közelmúltban egy 90 éven felüli ismerősömnek szerettem volna segítséget kérni korábbi lakhelyem plébánosától. Csak beszélgetést, vigaszt, mert a hölgy mérhetetlenül el van keseredve: nehezen mozog, érzi, hogy terhére van családjának. Valóban, annak is nagy teher lehet, aki ezt betegségekkel küszködve megéli. Ez a plébános úr 26 évvel ezelőtt a harmadik fiamat keresztelte meg, azóta nem találkoztunk. Máshova vetett a sors bennünket. Mosthát kerestem és megtaláltam őt. 70 éven felül van, de szolgálatban. — Beszélgetés közben feltettem pár kérdést ennek a kedves, jóságos papnak. Mikor volt utoljára szabadságon? Válasz: nem voltam. Mióta? 46 éve. Egyszerűen fel sem tudom fogni, honnét van erő ekkora lemondásra, ekkora önfeláldozásra, honnét van ekkora önzetlenség? Hogy lehet ezt kibírni? És olyan szegény, mint a templom egere. Semmije sincs. Mindent odaad a szegényeknek. — Másik kérdésem: volt-e Rómában? „Nem. Mostmár majd csak felülről látom, ha odajutok." — A közelünkbe nemrég került egy lelkes fiatal pap. Személyesen nem ismerem. Talán az hatott rám, hogy kb. fiaimmal egykorú és tudom, hogy hallatlanul hősies dologra vállalkozott, amikor pap lett. Mint ahogy minden igazi pap hős. A fiatal, mert nekivág, a középkorú, mert kitart és az idős, mert még törődötten, elfáradva is végzi feladatát. És mennyi ilyen van! Még olyant is láttam misézni, aki csak bottal tud járni. Nagyrabecsüíöm mindannyiukat, de az időseket szívemből sajnálom. — Sokat láttam, tapasztaltam, amit valaki szerint az én érzékeny lelkivilágom nem tud megemészteni. Igen! Nagyon-nagyon sokat kell imádkozni, ahogyan a Szűz Anya is kéri állandóan, a papokért! ... Eluralkodott az önzés, az anyagiasság, a lelki érzéketlenség, s azt ki kell imádkozni részükre, hogy legyenek Krisztus „igazi“ szent papjai, s „csak“ a lelkek javát tudják szolgálni, ahogyan azt Jézus tőlük elvárja. Nagy lelki haszonnal olvasgatom, sok feleletet kapok füzeteikből, könyveikből, mintegy „üzenetet“. Isten áldja meg minden fáradozásukat, s adjon sok-sok testi-lelki erőt munkájukhoz. Festés, csempézés, tapétázás, s egy kutya influenza volt a bűnös a késedelmes válaszomért, amiért bocsánatot kérek. Gyönyörű példáját láttam püspökatyánál a „szeretet“ hűséges megélésének. Többször váltunk pár szót, néha megkér apró személyes dolgaiban való segítésre, s jól esik a bennem való bizalma. Igen szereti a nép egyszerű, kedves szerénységéért, lenyűgöző szentbeszédeiért. Bár titkolja, de tudják, sokat, igen-sokat szenved lelkileg, de elviseléséhez a sok Jézusa előtti adorációjából meríti az erőt. Ha teheti, ő mondja elő a napi rózsafűzért templomában, ahol plébános volt, mielőtt átvette az egyházmegye kormányzását. Nem egyszer megtette, hogy — sötét lévén — megvárt, amíg végzek, s figyelte az órát, hogy le ne késsem a buszt. Ezer gondja mellett még erre is volt figyelme, hogy a kis senki, semmi, aki csak helyettes »volt, ne féljen, s időben hazaérjen ... 89
