Szolgálat 69. (1986)

Tanulmányok - Péteri András: Találkozás a Feltámadottal

onnét, amit magukban megtapasztaltak, megéltek! A Feltámadottal való talál­kozás gyökerestül átalakította életüket! Érdekes megfigyelni, hogy az Aposto­lok Cselekedetében, amikor Péter az Úr feltámadását hirdeti, nem magyaráz­kodik, hogy így meg úgy láttuk őt. Ismétli: „Isten feltámasztotta a halálból, ennek mi tanúi vagyunk“ (3,15; 5,32; 10,40-42). A zsidók és a főpapok nagyon jól tudták, milyen gyáván futamodott meg a Getszemáni kértböl Péter és a többi tanítvány. S most ott állnak előttük, rendíthetetlenül. Nem csodálatos ez? Ez az átalakult élet volt az igazi tanúságtétel, „martyrium“. S ezt látták az apostolok Pálnál is. Ö is gyökeresen megtért. Ezért keresztelkedett meg, ezért hirdette minden nehézség, üldözés ellenére a feltámadt Krisztust. Ezek után talán jobban megértjük, miért tekinti magát Pál egyenrangúnak a többi apostollal. De annak okát is, miért ismeri el őt hiteles tanúnak az egész közösség, bár tudja róla, hogy Jézussal vaió találkozása nem teljesen egy­forma a tizeneggyével. Többször elmondhatta Pál, hogyan nyilvánította ki neki magát az Úr. Bizonyára jelentős mozzanat volt küldetésének igazolásában. De legalább olyan fontos volt az, hogy hogyan felelt életével erre a hívásra. Meg- tapasztalhatóan gyökeres átalakulása igazolta, hogy valóban találkozott a Feltámadottal. Teljes erejéből tagja lett Jézus élő, magát Atyjának áldozó testének. S ezáltal lett az ő és a többi apostol találkozása Jézussal egyértel­mű. Példáján keresztül azt is jobban megsejthetjük, milyen utakon találkozik velünk Jézus, hogyan közli magát a „másodkézből" élőknek. Ez a találkozás is lehet olyan mély és átütő erejű, mint amilyenek a negyven nap alatt történ­tek. De nem szükséges ehhez egy bizonyos misztikus tapasztalat? — kérdez­hetné valaki. Jól értelmezve a misztikus szót, igennel válaszolhatunk. Csak ebben ne a rendkívüliséget hangsúlyozzuk, hanem a Háromságos Istennel való benső és életet átalakító kapcsolatot. A hit mindig isteni dimenzióba nyúló és érő találkozás. Ez a misztikus élmény lényege is. Éppen ezért kegye­lem és boldogító. Végül láthatjuk a gyökeresen megtért, átalakult élet döntő fontosságát az egyház életében. Nem az üres szó, a pengő érc, hanem a Feltámadt életével egybeforrott élet a gyújtópont, ahol Jézus találkozni akar a másikkal. Visel­kedésünket, életstílusunkat megtapasztalhatják az emberek. Ezt láthatták Pál­nál az athéniek, a korintusiak. Életstílusunk a legjelentősebb út vagy aka­dály, hogy mások bennünk és rajtunk keresztül megtapasztalhassák: Krisztus valóban feltámadt, él! Él, működik ma is bennünk, közösségében. B. „ ... S felismerték“ Az emmauszi tanítványok történetének egyik célja az, hogy kimutassa: a tizenegy és az asszonyok mellett mások is találkoztak a feltámadt Jézussal. Mindaz tanúskodik mellette, aki felismerte az Urat, és akinek szíve lángra lobbant ennél a találkozásnál. A Feltámadott megmutatja, láttatja magát az egyszerű, névtelen tanítványnak is. 24

Next

/
Thumbnails
Contents