Szolgálat 71. (1985)

Az egyház szava - II. János Pál „Urat és Életadót“ kezdetű körlevele

Kiindulópontja Jézus mondása az utolsó vacsorán, amit jövendő távozásához fűzött: „Ha azonban elmegyek, akkor elküldöm (a Vigasztalót). Amikor eljön meggyőzni a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről“ (Jn 16,7-8).

A három fogalom lényegét már maga Jézus meghatározta. Ezt fejti ki a körlevél: „A bűn ezen a helyen a hitetlenséget jelzi, amelyet Jézus ,övéi között* talált, kezdve názáreti honfitársaitól: küldetésének elvetését, ami arra vezette az embereket, hogy halálra ítéljék. Ezután Jézus az igazságról kezd beszélni, s ezen — úgy látszik — azt a végső igazságot érti, melyet az Atya ad majd neki, mikor a feltámadás dicsőségével és a mennybementellel övezi fel: ,Az Atyához megyek*. A ,bűn* és .igazság* ilyen összefüggésében az .ítélet* értelme az, hogy az .igazság Lelke* ki fogja nyilvánítani a világ felelősségét, amikor Jézust halálra ítélte. De Jézus nemcsak azért jött a világra, hogy ítélje és elítélje a világot, hanem hogy megmentse (vö. Jn 3,17; 12,47). Azért akarja tehát meggyőzni a világot a bűnről és az igazságról, mert megmenteni, üdvözíteni akarja az embert. Úgy látszik ezt hangsúlyozza az a megállapítás, hogy az ítélet csak a .világ urát*, vagyis a sátánt illeti, aki kezdettől fogva visszaél a teremtett világgal és ezt az üdvösség, Istennek az emberrel kötött szövetsége és kapcsolata ellen használja ki. Öt már kezdettől fogva sújtja az ítélet. A Vigasztaló tehát azért győzi meg a világot az ítéletről, hogy benne Krisztus üdvözítő művét folytassa.

Figyelmünket tehát főleg a Szentíéleknek arra a feladatára fordítjuk, amivel .meggyőzi a világot a bűnről*, ugyanakkor azonban Jézus utolsó vacsorán mondott szavainak általános összefüggésére is. A Szentlélek, aki átveszi a Fiútól a megváltás művét a világban, egyszersmind azt is magára veszi, hogy üdvözí- tésére .győzze meg a bűnről*. Ez a .meggyőzés* állandó kapcsolatban áll az .igazsággal*, vagyis a végső üdvösséggel Istenben: annak az üdvrendnek megvalósításával, amelynek mintegy központja a megfeszített és megdicsőült Krisztus. Istennek ez az üdvrendje valami módon kivonja az embert az .ítélet', a .kárhozat* alól, amely a sátán, ,e világ ura* bűnét sújtotta; bűne miatt ő .ennek a sötét világnak a kormányzója* (Ef 6,12). Az .ítélet* ilyen értelmezéséből tág horizont nyílik a ,bűn* és az .igazság* megértésére. A Szentlélek Krisztus keresztjének hátterében a bűnt az üdvtörténet rendjén belül (bizonyos értelemben azt is mondhatnánk: ,a megváltott bűnt') mutatja be. Evvel azt is tanítja, hogy miként ,győz* meg arról a bűnről, amely már örökre el van ítélve (az .elítélt bűn*)“ (27-28).

Hogy melyik világról beszél az Úr ebben az összefüggésben, azt már kifejtette a II. Vatikáni Zsinat (vö. Gaudium et Spes 2. és 10. 13. 27. 37 stb.). Minden embert terhel a bűn, de főleg azokat, akik nem fogadják el, .keresztre szegezik* Jézust.

Szent Péter pünkösdi beszédében szemlélhetjük, hogyan győzi meg a „gyakorlatban" a Lélek az embert a bűnről. Péter nemcsak vádol, hanem megtérésre is ösztönöz. „Ilyen módon ,a bűnről való meggyőzés* egyúttal meggyőz ,a bűnök megbocsátásáról*, a Szentlélek erejében ... A megtérés megkívánja,

71