Szolgálat 68. (1985)

Tanulmányok - Teleki Béla: Fénycsóva a „Déli-Föld“ egén

mányzat vakságát. Tudta, hogy a rendszer képtelen szellemi vagy erkölcsi motívumokból cselekedni. De nem számolt azzal a gyűlölettel, amivel az ilyen társadalom válaszol minden kihívásra.“ Ausztrália történelmi múltja kísértett, az államhatalom idegenként vagy — jobb esetben — másodrangú polgárokként kezelte a katolikusokat.

Tizenöt éven át közdöttek az ír katolikusok, mire megkapták az engedélyt és P. Dixon megtarthatta nekik az első szentmisét (1803) a sydney-i telepen, de egy év múlva ezt az engedményt is visszavonták a hatóságok, mert „a mise lehetőséget adott — mondották — félrevezető beszélgetésekre“. Újabb tizenhat évet váratott magára a következő szentmise Ausztráliában, de akkor is egy súlyos vád kíséretében engedélyezték: „A katolikus hit a lefokozott, száműzött és bebörtönzött emberek vallása." Ilyen elnyomás alatt fejlődött ki itt a katolikusok „harcos és szabadságharcos“ jellemvonása. Pap nélkül is kitartottak és szenvedtek hitükért. Róma nem támogathatta őket, mert Napóleon csizmája alatt nyögött (1809-1814), de az óhaza sem nyújthatott oltalmat, mert Írország brit elnyomás alatt szenvedett. Nagy-Britannia könyörtelenül beleavatkozott az egyház ügyeibe. Visszavetette pl. O’Flynn, Ausztrália apostoli prefektusának kinevezését (1813). Miután 1817-ben mégis beszökött a kontinensre, bujdosnia kellett. Egy év múlva elfogták és deportálták. A kb. 6.000 katolikus pap nélkül maradt. A hátrahagyott oltáriszentséget viszont nagy szeretettel és odaadó ragaszkodással őrizték. Kitartásuknak köszönhető, hogy az államhatalom két káplán működését engedélyezte 1820-ban. 1833-ig azonban csak egyetlen pap gondozhatta egész Ausztrália tizenegyezer katolikusát (ekkor az összlakosság egynegyede!). Öt is eltiltotta ugyan a közhatalom a papi tevékenységtől (1827), de ő maradt lakás és megélhetésének biztosítása nélkül is és végezte szolgálatát, sőt épülni kezdett a későbbi St. Mary székesegyház.

A 6 brit gyarmat Szövetségi Ország (Commonwealth) lett 1901-ben, de a 19-ik sz. visszásságai gomolyogtak Ausztrália egén a 20. században is. A kormány mindent megtett, hogy a katolikusok között széthúzást szítson. Elhatározta pl. (1915): „Azzal hallgattassuk el a katolikusokat, hogy egymás torkának ugrasztjuk őket!“ Dr. Mannix természetesen nem hagyhatta ezt szó nélkül. Válasza: „Bár nincs teljes szabadsága a katolikus vallásnak és a katolikus iskolának, az állami sajtó pedig pápaellenes és írellenes, államunkat katolikus-ellenes elemek irányítják, a katolikusok mégis teljes erejükkel támogatják Ausztráliát!“

A hatalmaskodók nem nyugodtak meg, sőt a katolikusokat állam elleni hűtlenséggel vádolták. Az érsek most sem hallgathatott: „Az írek — mondotta — hűségesek ahhoz a királysághoz, amihez hozzátartoznak, szerencséjükre vagy szerencsétlenségükre. Szerintem, a katolikusok az államhoz akkor is lojálisak lehetnek, ha hűségesek maradnak saját népükhöz!“ ,

Szókimondásának megvolt a jutalma. 1920-ban Rómába és Írországba látogat az érsek. A történészek szerint: utazása szenzációt keltett. Megállt az Egye76