Szolgálat 67. (1985)
Eszmék és események - Levelesládánkból
tem áldozatul már életemben! Szégyenlem magam miattuk, de minek tagadnám. Te úgyis tudod. Elbűvölt sok múlandó szépség, erő és nagyság; emberek, dolgok, események. Nem voltak ezek érték nélkül, de mégis elvontak a legigazibbtól, Tőled. Nem láttalak tőlük tisztán. Hozzájuk kötődtem, bennük kerestem örömömet. — A világ nagy művészete ez! Elterelni a figyelmet a valóditól, elkápráztatni a csillogó semmivel. Jól tudom mindezt, mégis előszeretettel fordulok a hamis fény felé, amely elvakít. Sokszor meggyőződésem ellenére teszem ezt. Itt is, mint mindenhol a szellem és anyag, test és lélek fordulnak szembe egymással. Uram, ezt Te is megtapasztaltad. A gonosz Téged is megkísértett. Megpróbált elkápráztatni a hatalom és dicsőség hamis fényével. De a Te válaszod egyértelmű volt. A háromszoros visszautasítás világosan mutatja, hogy Te egészen Istenre, Atyádra voltál beállítva. Nyisd meg az én szemeimet is erre az irányra. Add, Uram, hogy lássak! A másik eltévelyedésem, hogy sokszor behunytam a szemem, amikor ki kellett volna nyitnom. Vakká tettem magam, amikor látnom kellett volna. Nem akartam meglátni utaidat — a nehezeket —, amelyekre irányítottál volna, ha nyitott szemmel figyelek Rád. Csak Te tudod a kitérőket és görbe utakat, amelyeken vakságomban tévelyegtem. Nem láttam meg testvéreim szükségét. Becsuktam a szemem, hogy ne zavarjon a nyomor, ne kelljen segítenem. Veszedelmes vakság, amiből csak Te tudsz kigyógyítani. Hogy a vakság, főleg a lelki, milyen nagy szerencsétlenség, azt az evangéliumok is bizonyítják. Hányszor ostoroztad az eféle vakságot. — Valahol ezt olvasom: Akit Isten nagyon meg akar büntetni, azt lelki vaksággal veri meg. „Látván, ne lássanak...“ Nagyon igaz! Milyen tehetetlen egy vak. Egészen mások irgalmára utalt. A lelki vak is. És milyen nehéz ezt fölfedezni! A Te kegyelmed, Uram, ha rádöbbenünk vakságunkra, mert akkor a gyógyulást is keressük. Istenem, mennyi lelki vak él ma is a világban. A környezetünkben... Ki döbbenti rá őket, hogy vakok? Hogy szakadék tátong előttük. Könyörülj rajtuk, Uram! Gyógyítsd meg őket. Talán az egész emberiség legnagyobb büntetése, hogy szinte már nem lát Téged. A saját útját se látja. Tudása, fölfedezései egyre jobban elvakítják. Vakon rohan a pusztulásba. Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtunk! Nyisd ki a szemünket, mielőtt elnyel bennünket a mélység. Engedd, hogy meglássunk Téged, mert Te vagy az Űt, az Igazság, és az Élet. Alexia LEVELESLÁDÁNKBÓL — örömmel, s az Úrnak hálás szívvel közölhetem, hogy 1984. november 18-án, Rieti székesegyházában P. Palazzini kardinális, Kada Lajos érsek és Francesco Amádio megyéspüspök urak jelenlétében diakónussá szentelt. Talán megkérdezitek: Hogy jutottál el idáig? Mit jelent számodra ez a hivatás? — Csángó születésű vagyok. Sajnos az iskolában már nem tanulhattam magyarul. De otthon csak magyarul beszéltünk. Mélyen vallásos édesapám véste szivembe az evangéliumi vak imáját: „Uram, add, hogy lássak!“ Ez lett életem jelmondata. Ez kísért útjaimon, amelyek — csaknem 20 éve — Róma felé vezettek. Mindkét jogból doktoráltam, emellett szociológiát is tanultam. 82
