Szolgálat 67. (1985)

Eszmék és események - Nemzetközi találkozó a helyi egyházról (B. A.)

dozására. Az Egyház él, mert élnek a helyi egyházak. Sok sajátosságuk van, de alapvető közös elemeik is: az evangélium hirdetése, a szentségek (főleg a keresztség, eucharisztia és a kiengesztelódés) ünneplése, az ima, a testvérekről gondoskodó, áldozatkész szeretet, a közösség szolgálatára szentelt vezetők és munkatársaik, s nem utolsó sorban a többi helyi közösséggel és az „anyaegyházakkal“ tartott szoros kapcsolatuk.

A nép kereszténnyé válása, főleg a középkorban, egybefonta a helyi közösség vallási és társadalmi életét. Ez a szervezettség előnyt jelent, de megmerevedést is. Főleg a harmadik világ érzi, hogy az Európában kikristályosodott közösségi formák sok szempontból nem illenek a gyakran még nem keresztény környezetben élő helyi egyházakra. Sőt mintha már Európa és Észak-Amerika egyes részeit sem elégítenék ki. A II. Vatikáni Zsinaton felmerült a kérdés, mi is a plébániák szerepe, feladata dogmatikai és pasztorális szempontból. De hamarosan lekerült a napirendről. A zsinati szövegek szóhasználata nem egészen világos a „rész“- és „helyi egyházra“ vonatkozóan (I. LG 26, CD 11,30, AG 6,19-20 stb.). A legújabb egyházi törvénykönyv sem tisztázta a fogalmakat. Vagy talán éppen az lenne a fontos, hogy ne akarjunk mindent pontosan szabályozni? Az alapvető egység megőrzése mellett engedjük az Egyház szervezetét fejlődni, a helyi igényeknek megfelelően alakulni, növekedni?

A találkozó ezt az utóbbi álláspontot foglalta el. Nem akart fogalmakat meghatározni, nem keveredett elméleti vitákba. Ezért a nap nagy részét csoportmunka töltötte ki. Itt tárgyalták meg a résztvevők saját helyi közösségük életét: gyakorlatát, terveit és nehézségeit. Csaknem mindig ugyanaz a 8—10 személy vett részt egy-egy csoportban (pl. a mienkben a következő állandó tagok voltak: afrikai püspök, hongkongi [kínai] szociológus-teológus, hatodéves német teológiai hallgató, francia plébános, amerikai plébános, spanyol kateketikatanár, Afrikában működő európai misszionárius, perui apáca és magyar szerzetes). Két alkalommal az egyes kontinensek résztvevői tárgyalták meg világrésszük főbb problémáit.

Mindenkire mély benyomást gyakorolt az egyházi élet gazdagsága, változatossága. Egy hit, remény és szeretet élteti mindegyik helyi egyházat, s mégis sok, eddig nem ismert vonást fedeztünk fel. Egyszersmind érezhetővé vált az is, hogy a meglevő, főleg a megszokott plébániai keret sok helyütt nem elegendő a hit lendületes megélésére. Az evangélium szelleme megköveteli, hogy az egész hivő közösség élje és sugározza a krisztusi örömhírt. A pap, a hierarchia szerepe tagadhatatlan, de nem szabad mindent tőle várni, egyébként a hívek csak „szenvedőleges befogadói“ a hitnek, nem pedig élő sejtjei. A találkozó egyik súlypontja az öntudatos és felelős laikusok körül forgott: hogyan kapcsolódhatnak be az evangélium hirdetésébe, milyen magatartás-változást kíván ez a hierarchia (papok és püspökök) részéről.

Főként az „új egyházakénál merül fel a probléma. Igen gyakran kevés hivő él hatalmas területen. A nem keresztény környezet nem segíti a hit szerinti

72