Szolgálat 67. (1985)
Tanulmányok - Fülöp Gergely: A munkáspüspök
nek otthonokat alapított. Évekig börtönlelkész volt, megismerte a bűnöző alvilág nyomorát. A feltételesen szabadlábra helyzetieknek pedig kastélyt szerzett Lyon közelében, ahol meghúzhatták magukat. Msgr. Ancel igénytelenségére vallott későbbi lakása is, ahol többször felkerestem. Nagy bérház udvarában egy raktár helyiség padlását alakították át lakássá. A deszkalépcsó ropogott és ingadozott, amikor az ember rálépett. A sötét viskó napfényt csak a bérház falairól kapott, azt is csak délelőtt. Egyszer meg is kérdeztem: „Hogy érzi magát itt, püspök úr?“ „Nekem megfelel“ - volt a válasza. Kocsija sohasem volt. öltözete egyszerű, az elmaradhatatlan öreg svájcisapkával. Ehhez jött még egy viharvert aktatáska. Büszkén mesélte, hogy járt egy részeg emberrel, akit átvezetett a forgalmas úton. Az megkérdezte, kihez van szerencséje, kinek kell megköszönnie ezt a szíves segítséget? „Alfred Ancel lyoni segédpüspök vagyok.“ Erre a részeg: „Mond, most ki a részeg, te vagy én?“ 1959-ben XXIII. János nem akarta, hogy a papok munkásként dolgozzanak. Msgr. Ancel se folytathatta „bedolgozó“ szerepét. Csak VI. Pál, 1966-ban engedélyezte újból ezt az életformát. Msgr. Ancel engedelmeskedett, de megvallotta, hogy a tiltó rendelet szenvedést okozott lelkében, „mivel nem folytathattam küldetésemet. De szenvedtem azért is, mivel szeretem a munkásokat, mint ahogy a misszionárius szereti az ország lakóit, ahová elküldték“. „Atya — kérdezte tőle egyik munkatársa már élete vége felé — fontosnak tartja a munkáspapokat?“ — „Te kételkedsz ebben?“ „Nem, csak azt szeretném tudni, hogy ma is oly elszántan küzdene érdekükben, mint a nehéz időkben?“ — (Habozás nélkül) „Hogyne! A munkáspapokra ma még inkább szüksége van az Egyháznak. Mint a szerzetesekre. Értsd meg, a munkáspapok csak a legszükségesebbet birtokolják: az eucharisztiát... és az életüket megosszák a szegényekkel...“ „S harcaik?" — „Ez is fontos. De ez kemény kérdés az Egyház számára. Erről sokat kell elmélkedni... S ez a kérdés soha sem teljesen megoldott. A történelemből tudjuk, hogy papok és püspökök — gyakran meggondolatlanul — részt vettek az emberek harcaiban. Bár igen szeretem Szt. Bernátot, hogy kötelezhette el magát a keresztes háborúkban...? Nem, nem így kell eljárni. Mások nem akarják magukat elkötelezni. De ez se jobb. Sok megfontolásra van itt szükségünk. Mindenesetre nélkülözhetetlen, hogy papok — és apácák! — megosz- szák a munkások életét. De van egy lényeges feltétel: hogy imádkozzanak. Sajnos, én nem imádkoztam eleget. Gerland-ban, a szentmisén és a breviáriumon kívül, napi két órát szenteltem az imádságnak. De ez nem volt elég. Pedig akkor egészséges voltam!“ 57
