Szolgálat 67. (1985)

Tanulmányok - Fülöp Gergely: A munkáspüspök

szintén hangoztatják az emberbe vetett hitüket, higyjenek a hivő emberben, mert ez is teljes értékű ember, teljes jogú polgár.

Mi jellemezte a párbeszédet Msgr. Ancellel? Tudott hallgatni, meghallgatni. Úgy hallgatta a vele szemben álló embert, mintha az olyat mondana, amit ó még sohasem hallott és ő is ugyanolyan érdekesnek és fontosnak találja, mint aki mondja. „Amikor nem értett egyet, — egyik rokonát idézem — akkor sem bántóan, a mindent kiforgató entellektüel (értelmiségi) gyönyörével sorakoztatta fel az ellenérveket. Ellenvéleményét olyan hittel, meggyőződéssel és tapintattal fejtette ki, hogy az előtt csak tisztelettel lehetett meghajolni.“ Msgr. Ancel ebben is mesterét követte, P. Chevrier-t, akinek az volt az elve: „Raison pour raison, je garde la mienne“. „Neked is igazad van, nekem is, én az enyémhez ragaszkodom.“ Soha ingerültnek nem láttam, pedig neki sem volt minden mindegy. Egy alkalommal bizalmasan mondta: „Félek ettől az összejöveteltől." Egy nagyobb szabású papi összejövetelre készültünk.

Az embernek jól esett a közelében lenni. Az egész lényéből jóság, megértés és béke áradt. Ezt fejezte ki kissé másképp az egyik magyar, aki uzsonna közben Msgr. Ancel közelében ült: „Én még ilyen finom úri emberrel, mint a Monseigneur soha életemben nem találkoztam.“ „Azt elhiszem, — feleltem. De ha azt mondta volna Kiss úr, hogy ilyen szent emberrel még nem találkozott, azt is elhinném, mert én sem.“ Ha valakiben, akkor Msgr. Ancelben valóban megvalósult a Nagy Szent Gergely-i papi ideál, „aki a paphoz közeledik, az örökélet sójától ízesedik“. Nem kevésbé valósult meg benne P. Chevrier pradői papi ideálja: „Le véritable disciple“ (Az igazi tanítvány). Mintha csak róla mintázta volna 100 évvel ezelőtt egy prófétai látomásban az igazi tanítvány képét: „íme az Úr szegény szolgája, íme a szegény szolgája.“

Msgr. Ancel másik jellemvonása volt a szegénység és a szegények őszinte szeretete. Valaki talán azt mondhatná, hogy ebben nincs sok rendkívüli: Franciaországban egyházi embernek nem nehéz szegénynek lenni. A különbség csak az, hogy neki módjában lett volna gondtalanul, a legnagyobb kényelemben élni, ha kihasználja a családjától felkínált előnyöket. Evvel szemben ő még az átlagos életszínvonalnál alacsonyabb szinten akart élni. Ezért választotta már a pradói közösséget. Lassan pedig mindjobban belátta, hogy a munkások és a szegények akkor értik meg legkönnyebben az evangéliumi örömhírt, ha maga is egy lesz közülük. A II. világháború után kezdődött a francia munkáspapi mozgalom. Egyikük 1949-ben Ancel atyának mondotta: „Ha meg akar érteni bennünket, álljon sorainkba.“ Ez jelentette számomra a kihívást, — közölte élete alkonyán — hogy kétkezi munkával keressem a kenyeremet.

Személyes levélben fordul érsekéhez, s kéri, járja ki a Szentszéknél, hogy gyári munkásként dolgozhasson. „A munkáspapok szeretnék, ha püspök is lenne közöttük... Ha püspök is van soraikban, a munkások könnyebben megértik, hogy ők is részei az Egyháznak. Ha a munkásokkal élhetek s egyszersmind lyoni segédpüspök maradok, jele lehetek az Egyház egységének és a munkások közötti jelenlétének."

55