Szolgálat 67. (1985)

Tanulmányok - Jean-Marie Lustiger: „Szívem szerinti pásztorokat..."

nek-e pappá egyáltalán nem semleges, jelentőségtelen és fegyelmi határozat. Valóban a papi hivatás új lelki képét, a katolikus papság új megfogalmazását tárja elénk.

Mielőtt tovább haladnánk, két megjegyzést szeretnék hozzáfűzni. Először: a nős ember szerpappá vagy pappá szentelése egy, rendszerint szóvá nem tett, azonban mégis döntő jellegű szempontot foglal magában. Ne felejtsük ugyanis, hogy jóllehet az egyház határozata a nős embert szenteli pappá, kihatással van feleségére és családjára is. Nem csak arról van szó, amit másutt is észre lehet venni egy különleges foglalkozás és a családi élet között. így például a tengerészt foglalkozása kényszeríti arra, hogy rendkívüli időben dolgozzon, távol legyen otthonától, veszélyt vállaljon stb. Munkavállalása közvetlenül érinti feleségét. Itt nem ilyen jellegű kölcsönhatásról van szó. A nős ember szerpappá vagy pappá szentelésekor egészen más a helyzet. Nemcsak a feleség kifejezett beleegyezése szükséges: a két szentség különösképpen megerősíti és alátámasztja egymást. A papi és szerpapi hivatás az egyház épülésére szolgál, a házasság szentsége pedig egy családot igyekszik alkotni. Ez pedig VI. Pál szerint egy „kis egyház“: ecclesiola. Ugyanis a család „egyházi szövetű": a Teremtő tervének első sejtjéből származik, az új teremtés dicsfényének ragyogása veszi körül. Kiváltságos hely, ahol a helyreállt szeretet gazdagsága a férj és feleség, a gyerekek és a szülők, valamint a testvérek egymáshoz való kiváltságos viszonyában bontakozik ki. A keresztény szeretet így átélt szövedéke alkotja a házasság szentségének lényegét és egyszersmind gyümölcsét. Ezt teszi magáévá teljesen az egyházi rend szentsége. Világos tehát, hogy erős a kölcsönhatás a nős pap vagy szerpap papi feladata, evvel kapcsolatos életformája és a közösség között, amelynek többsége ugyanannak a szentségi rendszernek, a házasságnak megélésére van hivatva.

Eszerint egy diakónus felesége (habár a férjét szentelték fel és őt semmiképp sem képes helyettesíteni), mégsem akárki felesége. Teljesen elképzelhetetlen, hogy az egyház ne tegye meggondolás tárgyává a szentségi valóságot (a házasságot), amikor másik szentség valóságába (az egyházi rendbe) emeli fel. Épp úgy észre kell venni a házasság szentségénél és állapotánál a lelki kapcsolatot az egyházi renddel, mint a papi nőtlenség életállapotánál.

Eddig úgy beszéltem a másodrangú-nak nevezett áldozópapságról és a szerpapságról mintha azonosak lennének. A valóságban két különböző hivatás-formáról van szó, mint ahogy azt már előzőleg említettem. Ilyen értelemben ismét fel kellene vetni és kifejteni a szerpapság kapcsolatát a házassággal — amit itt sajnos nem tehetek meg —, hogy megmutathassuk miként valósul meg a szerpapság két különböző formában aszerint, hogy nős ember vagy szerzetes részesül benne. Éppen úgy, ahogy különleges a papi szolgálat változata aszerint, hogy szerzetes vagy nős ember részesül benne.

Világosan megállapíthatjuk tehát, hogy az egyház hagyományában van lehetőség a papság egy másik változatára, aszerint, hogy felvételét egy más hivatás, a házasság előzi-e meg.

41