Szolgálat 67. (1985)
Jézus tanúi, népének szolgái
JÉZUS TANÚI, NÉPÉNEK SZOLGÁI Isten örök titkai közé tartozik, miért választotta a jelen üdvrendet, miért közeledik hozzánk emberi utakon: időben, térben, kiválasztottjában, megtestesült Fiában. Nagyon is emberi „világtávlataink“ meglepődve kérdezik: Miért éppen Ábrahámot, s nem a korabeli hatalmasok egyikét választotta ki? Nem köthetett volna szövetséget valami jelentősebb néppel Izrael helyett? Egyszerű, falusi lányt halmoz el kegyelmével, hogy anyja lehessen egyszülött Fiának? Nem talált jobb kősziklaalapot közösségének, mint az ingatag Pétert? Még inkább elgondolkozunk, amikor azt állítja szolgálatába, akivel együtt jártunk iskolába, aki a falu végén lakott, aki „éppen olyan ember, mint én“! Ha eljárásának okait homály is fedi, célja eléggé világos. Egész Izraeltől várja, hogy dicsőítse hatalmas tetteit, csodás szeretetét. Hitével, Isten erejébe vetett bizalmával legyen jele, hogy Jahve az egyetlen Űr! Prófétáinak pedig külön feladatot ad: a bizonytalanság, a tévelygés óráiban is rendületlenül emlékeztessék népét a helyes útra, Isten igazi szolgálatára. Egyetlen keresztény sem maradhat tétlen. Mária Magdolna és az asszonyok példájára mindenkinek sietve kell megvinni a feltámadás örömhírét. De az írások tanítják, hogy Jézus egyeseket külön kiválasztott. Hatalmat adott nekik, emberhalászokká tette őket, hogy egyedül az ő erejében bízva — erszény és útravaló nélkül — hirdessék Istenországának eljöttét! ők, akik életének, szenvedésének s feltámadásának tanúi voltak (Lk 24,48), „az ő tanúi legyenek... a föld végső határáig“ (ApCsel 1,8). Ezért engedelmeskedett az ősegyház a Lélek felszólításának, hogy a 12 mellett másokat is bocsásson annak a munkának rendelkezésére, amelyet ő szánt nekik (l. ApCsel 13,2kk). S azóta is szakadatlan sorban hív egyeseket, és hatalommal, megbízatással látja el őket, hogy Jézus kiválasztott tanúi, népének szolgái legyenek. Püspököknek, papoknak, diakónusoknak szólítjuk őket? A lényeg az, hogy az úr meghívottal, az Egyház elkötelezettjei: Jézus lelkülete töltse be őket. Ismételjék az apostolokkal: Nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk (ApCsel 4,20). Saját életükben megtapasztalták az igazságot: Isten nem hagyta el az embert, Jézus föltámadt, ő az úr! Szívük túlcsordulva hirdesse: Testvér, érdemes élni, az Isten szeret! Walter Kasper professzor Rottenburg-Stuttgart egyházmegye papjainak tartott előadása érzékelteti, hogy a téma roppant időszerű. Elvezet a teológiai gyökerekhez. A háromságos egy Isten titkában elemzi a kiválasztottak szolgálatát; biblikus, krisztológiai és pneumatológiai alapjait. 3
