Szolgálat 67. (1985)

Tanulmányok - Kereszty Rókus: „Apostoli papság“

Töltekeznünk kell a Krisztusban adott és az apostoli Egyháztól tanúsított végtelen gazdagságból. Hogy a Szentírásban fölfedezett tőkét az Egyház mai megújulására jól alkalmazzuk-e, végső fokon a Szentlélek külön karizmáját élvező egyházi tanítóhivatal dönti el. De a megújulás munkájában szükség van az egész Egyházra: mindenki olvasson és gazdagodjon — tehetsége, műveltsége és hite szerint — a Szentírásból. Hisszük, hogy a Szentírás helyes megértése előmozdítja, hogy a papi hivatástudat megerősödjék, a papi ideál megújuljon. A jelen cikk e cél szolgálatában íródott.

Már a papsággal kapcsolatos szóhasználat vizsgálatából is kiderül, hogy az Újszövetség alapjaiban változtatja meg a papság és a papi szolgálat fogalmát. Az újszövetségi iratokban a pogány és ószövetségi papságon kívül a pap, főpap, papság (hiereus, archiereus, hierateuma, hierateia) szó kizárólag Krisztust, vagy az egész keresztény népet jelenti. A papi szolgálat jelentése is megváltozik. Jézus soha nem vetette el a templomi liturgiát. A legfőbb papi szolgálatát is a zsidó húsvéti családi liturgia keretében kezdte el. De az Újszövetség egyetlen tökéletes áldozata a Templomon és a Szent Város kapuin túl, egészen profán környezetben, pogány katonáktól körülvéve, a Törvény által megátkozott bitófán megy végbe. Jézus nem zsidó liturgikus áldozatot mutat be. Nem kosok, bikák, mégcsak nem is egy bárány vérét áldozza Istennek (bár mindezek az ő áldozatának az előképei), hanem önmagát azáltal, hogy Atyja iránti hálaadással fogadja az ellenségei által rákényszerített kereszthalált.

A keresztény nép papi szolgálata is igen különbözik a pogány és a zsidó papság papi ténykedéseitől is. Nem korlátozódik a kezdődő keresztény liturgia, az Eucharisztia kezdeteire, kiterjed a keresztény élet egészére. Mint Krisztusé, az ő papi szolgálatuk is abban áll, hogy önmagukat ajánlják föl Istennek.

Ha ez valóban így van, ha a keresztény papságot minden hivő valóságosan és nemcsak metaforikusán gyakorolja (amint sok tridenti zsinat utáni katolikus dogmatika tanította), akkor mi szükség van még a szolgálati papságra? Vizsgáljuk meg a mai szolgálati papság „ősé“-t, az apostol küldetését és hivatalát. Hiszen minden későbbi egyházi hivatal, nemcsak a püspöké, hanem a presbiteré is, az apostoloktól származtatja magát, velük okolja meg létjogosultságát.

I. Az apostolok papsága

Szt. Pál leveleiben találjuk a legkorábban írásban rögzített és a legrészletesebb „elsőkézből való“ információt az apostoli hivatásról. Pál saját hivatalát egy sorba állítja az előtte meghívott apostolokéval. Ezért, amit saját munkájáról és hatalmáról mond, arra is fényt vet, hogyan látja a többi apostol hivatását.

Az apostol szó tartalma Pálnál még nem olyan világosan egyértelmű mint Lukács műveiben, ahol — néhány helytől eltekintve — a Jézustól választott tizenkettőt jelenti: nyilvános működésének, halálának és feltámadásának a tanúit, akiket maga a feltámadt Jézus küldött. Azonban már Pálnál is elsősorban azokra vonatkozik, akik a feltámadt Krisztus tanúi, akiket Krisztus személye27