Szolgálat 66. (1985)
Tanulmányok - Puskely Mária: Szentháromságról nevezett Boldog Erzsébet
éreztem, a „dicsőség dicsérete“ az az „új név“, amelyen Isten engem nevez. E névben, „laus glóriáé“ megtaláltam sajátos hivatásomat, kármelita hivatásomon belül. Ettől kezdve ezért éltem a szeretetben, hogy a Szentháromság „dicsőségének dicsérete" legyek. Szent Teréz anyánk és Keresztes Szent János műveit ezután is állandóan forgattam, de most elsősorban Szent Pál lett tanítómesterem. „Az örök életet közölte velem.“ Levelei Krisztus lelkét fedték fel előttem, s nekem nem volt más dolgom, mint elmerülni benne. Őt kell néznem mindig és csöndben maradni ... Mindez oly egyszerű ... Kimondhatatlan, amit lelkem mélyén tanít. Mindent megvilágosít, kielégíti minden igényemet. Hallgatok, hogy Ő teljes könnyedséggel áradhasson szét bennem .. . Bennem lakik a szeretet: egyetlen gyakorlatom, hogy önmagamba térjek, és elveszítsem magam abban, aki jelen van. A lelkekért akartam megszentelődni, hogy épüljön és tökéletesedjék az Egyház teste. Mélyen átéltem, hogy egyetlen testnek vagyunk tagjai, és a legtöbb, amit testvéreimnek adhatok, a bennem növekvő isteni élet. Ez volt az én kármelita apostoli tevékenységem; feltétlen bizalommal hittem, hogy akkor szeretem legjobban, a „leghasznosabban“ testvéreimet, ha a bennem élő isteni szeretettel veszem körül őket. Ha hűtlenségen, hibán kaptam magam, azonnal a Szeretetnek adtam. Ebben a szeretetben éltem meg a földön a tisztítótüzet. A vasárnapokat, ha nem volt más elfoglaltságom, imádásban töltöttem. Mi más ez az adoráció, mint a szerető szív eksztázisa, a Szentháromság dicsőségének ujjongó dicsérete! Az Eucharisztia előtt töltött órákban találkoztam enyéimmel, és ők is tudták, hogy Jézus előtt mindig megtalálhatnak. Egy voltam szeretteimmel és azzal a megszámlálhatatlanul sok testvéremmel, akinek a szeretetben életet akartam adni. Közben Guite férjhez ment, hamarosan megszületett első kislányuk, aki szintén az Erzsébet nevet kapta. Amikor meglátogattak, büszkén szemléltem kis unokahúgomat: szeme lehunyva, két kis karja összefonva szíve fölött. íme, „Isten házikója“, a kis Sabeth, a Szentháromság imádója! Őrangyala akartam maradni, hogy majd mindig teljesítse neve sugallta hivatását. Akkor még nem sejtettem, hogy a kis Erzsébet majd ugyancsak a dijoni kármel boldog lakója lesz ... (Sőt — szólal meg a Riporter — még megéri nagynénje boldoggáava- tását. Most persze már hajlott kis öreg, de mosolya ma is a kis Sabéth-é.) Időnként mi is kaptunk hírt a Franciaországot akkoriban uraló egyházellenes politika megnyilvánulásairól, a szerzetesrendeket sújtó újabb törvényekről. 1904- ben megújítottam hazámért tett életfelajánlásomat. 1905 elején kezdtem érezni a betegség első jeleit. Soha nem voltam túlságosan erős fizikumú, elég gyakran fájt a fejem, de most valami alapvetően megváltozott. Néha már kora reggel olyan iszonyatos fáradtság fogott el, olyan tűrhetetlen fejgörcs, gyomorfájdalom, hogy nem tudtam, hogyan maradok talpon egész nap. Nem sokat adtam az egészre. Ha volt lehetőségem, tartottam 63
