Szolgálat 66. (1985)

Tanulmányok - Béky Gellért: A lótuszvirág titka - Kelet misztikája

mérésére, a Vele való egyesülésre szentelik magukat. Máshol meg, pl. Burmában, szinte bevett szokás, hogy a férfiak életükben legalább egyszer egy időre elvonulnak a megszokott környezetből és valamelyik buddhista kolostorban töltenek pár hónapot.

Bengáliában az Istennel való szeretet (szerelem)-egységre is találunk példát. Ebben a viszonyban az istenség a vőlegény, a lélek pedig a menyasszony. Igaz ugyan, hogy a belőle született költészetnek erősen misztikus-erotikus íze van (Krisna).

Indiai a következő elbeszélés is: egy kis halacska megkérdezi az öreg nagy haltól, hol van az Óceán? „Egész idő alatt itt úszkálok ebben a nagy vízben, mert mint mondják, az óceánnak itt kell valahol a közelben lennie, de még mindmáig nem sikerült rátalálnom.“ „Ó, te kis butuska: ez a víz, amelyben születtél és egész nap vígan úszkálsz, ez az Óceán! Benne élsz, ficánkolsz, az borul rád, véd, óv, táplál — és még azt állítod: nem találom a tengert!“5 így vagyunk Istennel is: Benne élünk, mozgunk és vagyunk s mégis azt kérdezzük: Hol van az Isten? (vö. Apóséi 17,28)

A japán (buddhista) Rinzai (12. sz.) így beszél: „Átöleled, mégsem a tiéd (Buddha); elfutsz előle, de nem veszted el. Minél jobban keresed, annál távolabb van s ha nem keresed, ott van a szemed előtt.“ Mintha szent Ágostont olvasnánk, mikor a nagy egyházdoktor Istenről beszél. Kelet nem szeret Istenről beszélni: inkább Benne akar lenni abban, amit mi Istennek mondunk. S ha Benne van, minden cselekedet fönséges, minden esemény nagyszerű: „Milyen csodálatos, milyen isteni: hordom a fát, cipelem a vizet!“ „Távol keressük, jóllehet közelünkben van, csak nem vagyunk ennek tudatában“ (Hakuin). Az ideálban, az eszményben minél magasabb, minél fenköltebb valami, annál jobb. A gyakorlatban azonban fordított a sorrend: a kicsi, az alacsony, a hétköznapi a biztos út (Szesszan)6. Ki tudja, hátha éppen ez a „kis út“ kelet keresői számára az „Ismeretlen lsten“-hez vezető utak egyike. Ahhoz az Istenhez vezet, akinek se neve, se temploma nincs még, csak egy roppant oltára: az élő és éltető természet, a mindenség ...

b) A buddhizmuson nevelkedett intelligencia számára a személyes Isten nem „létezik“. Az ui., akire (vagy amire) ők gondolnak, se nem lét, se nem „nem-lét“. Túl van a lét és nem-lét kategóriáján; messze túlszárnyalja a személyes és személytelen „kettős megosztottságát“ is. Ez magában véve még nem jelentene különösebb akadályt Istennel kapcsolatban, hiszen a keresztény teológusok és misztikusok is nagyon óvatosak, ha Istenről kell beszélniök (vö. Nazianzi szent Gergely, Echart Mester, Keresztes szent János stb.). Manapság meg a filozófusok, nyugaton is, szívesebben nevezik „Végső Ok“-nak, „Végső Valóságának (Ultimate Reality), „Egy“-nek azt a kimondhatatlan, megnevezhetetlen Titkot, amit közönségesen az Isten névvel jelölünk meg7.

Az ún. „kjótói iskola“ képviselőinek (K. Nisida, Takeucsi, K. Nisitanyi) azonban még az ilyen óvatos körülírás is szűk és kevés, mert eleve leszűkíti a Kimondhatatlant, elhatárolja a Meghatározhatatlant. Ezért beszélnek egyszerűen

48