Szolgálat 66. (1985)

Tanulmányok - Béky Gellért: A lótuszvirág titka - Kelet misztikája

mi is tulajdonképpen a misztika. Ez nem is csoda, hiszen a misztikában Istennek tapasztalati, képekbe, fogalmakba csak nehezen öltöztethető ismeretével van dolgunk. Igaza van D. Knowlesnak1: olyan Valamivel (Titokkal, Szépséggel) találjuk itt magunkat szemben, ami nem lelhető fel a rózsában (de az emberi ész és kéz csodálatos alkotásaiban sem).

Misztika mindenek előtt az „isteninek“ (Istennek) az imádság légkörében történő tapasztalati megélése. A keresztény misztika, legalább is ahogy ezt annak klasszikus képviselőinél látjuk, kivétel nélkül a hitből fakadó imádság világába vezet, ahol Isten a középpont, a minden.

Nos, a keleti vallásokban (pl. a zen-buddhizmusban) mind Isten (az „isteni“), mind pedig az imádság (elmélkedés) meglehetősen elmosódott fogalom s csak homályosan, gyakran nagyon is személytelen módon van jelen. A japán irodalmi kritikus Kató Súicsi az Abszolút Léttel való találkozásban, eggyélevésben és az ebből adódó kölcsönhatásban keresi a misztika lényegét.

Az ilyen tág értelemben vett misztika majd minden nagyobb vallásban (hinduizmus, buddhizmus, iszlám, a zsidó vallás) fellelhető. Bár az is tény, hogy nem egyszer csak mostohagyermekként, eretnek kisiklásként, vagy afféle lényegtelen kísérő jelenségként kezelték és könyvelték el vallások felelős vezetői. Erre gondolhatott az anglikánból katolikussá lett Dom J. Chapman is2, mikor egy kis rosszmájúsággal kijelenti, hogy a keresztény „is" lehet misztikus.

Az alábbiakban a keleti misztika, s annak is főleg Japánban található megnyilvánulásait szeretném röviden ismertetni, lehetőleg példákkal ábrázolva (vö. Szolgálat 1981/50).

AZ ELISMERÉS ÉS HÁLA VALLOMÁSA

Japánban (s keleten általában) a természet szinte természetfölötti valóságnak számit. A természet nem csal és nem is csalatkozik. Teljesen meg lehet benne bízni, nyugodtan rá lehet hagyatkozni. „Az ember a Földnek engedelmeskedik. A Föld az Éghez igazodik. Az Ég a Taót követi. A Taó magától az, ami: önmaga normája“ (Lao-cse: Az Út és Erény könyve, 25). Ez a természet korántsem elvont törvények számtani képletekben elénk táruló kényszerű szabályszerűsége, hanem elsősorban az a szinte „isteni“ Valóság, amelyben élünk, mozgunk és vagyunk. Körülfog bennünket, éltet, véd és beteljesít. Feltéve, hogy tudatos alázattal beilleszkedünk a nagy Harmóniába. Az ember csakis ezzel a nagy Mindenséggel együtt érthető igazán, mint annak felelős részese és pártfogoltja. Az ember célja és rendeltetése is csak ebben a nagy kozmikus összefüggésben lesz egészen nyilvánvalóvá. A mindenség nagy, szent, titokzatos, végtelen erőinek köszönhetjük, hogy egyáltalán létezünk, élünk és boldogok vagyunk. Ennek tudata tette valóban megelégedetté évezredeken keresztül az egyszerű kínai parasztot. A régi japánokat is hálával töltötte el ennek a titoknak tapasztalati megsejtése. Egy bonc költő így fejezte ezt ki versében: „Nem tudom, mi ez; nehéz szavakba önteni, amit érzek: de könnyek tolulnak szemembe, a hála könnyei.“ (Szajgjó, 12. század)

45