Szolgálat 66. (1985)
Tanulmányok - Kereszty Rókus: A karizmatikus mozgalom Amerikában
s részesednek az egyházi hivatalokon és szentségeken keresztül ható Lélek egyéb gyümölcseiben. Az amerikai püspökök, mint az egyház egyéb püspöki karai is hamar felfigyeltek a karizmatikus megújulásra. Kezdetben egyesek bizalmatlanul kritizálták, mások annyira föllelkesedtek, hogy személyesen is csatlakoztak a mozgalomhoz. A püspöki kar bizottságot alakított a mozgalom tanulmányozására és lelkipásztori irányítására. A bizottság 1975-ös nyilatkozata még elég óvatos. Elismeri a mozgalom nagy értékeit, de kifejti a veszélyeket is. Hangsúlyozza, hogy az egyszerű és rendkívüli karizmák mindig jelen voltak az Egyház életében. Finoman figyelmeztet arra, hogy nem szabad az Egyház karizmatikus életét a karizmatikus mozgalommal azonosítani. Kifejti, hogy milyen kritériumok alapján lehet megítélni a karizmák valódiságát. Ha adott esetben a prófécia, glosszolália vagy a gyógyítás adománya valóban a Szetlélektől van, akkor az egész Egyházat építi, és előmozdítja a szeretet növekedését. Mindaz, ami megbontja az Egyház egységét és „elitizmust“ táplál (azaz azt sejteti, hogy senki sem lehet teljes értékű keresztény, ha nem tagja a mozgalomnak) nem jöhet az egység és a szeretet Leikétől. A nyilatkozat óv az anti-intellektualizmustól, a teológia és a szentírástudomány lebecsülésétől, attól, hogy a hit valóságát érzelmekben kifejezhető élményre csökkentsük. A nem katolikus amerikai karizmatikus mozgalmakban ugyanis gyakoriak voltak ezek a túlhajtások. Helyesnek tartja a protestáns karizmatikusokkal való alkalmi imádságot, de erősíteni akarja az imacsoportok katolikus jellegét. Felhívja a püspököket és papokat, hogy ismerkedjenek meg az egyházmegyéjükben terjedő mozgalommal, mutassák meg a Szentlélekben való élet szentségi forrásait. Becsüljék, de irányítsák is az imacsoportokat, vonják be őket minél szervesebben az egyházmegye, ill. a plébánia életébe. A mozgalom sikere attól függ, állapítja meg a nyilatkozat, hogy képesek leszünk-e olyan vezetőket nevelni, akik az egész Egyházzal együtt élnek, és akik képzettek a teológiában s a szentírásmagyarázásban. 1975 óta a mozgalom sokat fejlődött. Az első — nem egyszer túlfűtött — lelkesedés nyugodtabb lett. Amerikában, úgy látszik, a számszerű növekedés megállt, de Európában és egyéb földrészeken nem. Másrészt a plébániai imacsoportok és a „Covenant Community“-k hatása az amerikai plébániák ill. egyházmegyék életére csak erősödött. Az 1984-ben kiadott püspöki nyilatkozat nagy dicsérettel szól az elért eredményekről, idézi VI. Pál és II. János Pál elismerő szavait, és további útmutatást nyújt. 2. Okok Miután vázoltuk az amerikai karizmatikus megújulás történetét, vizsgáljuk meg milyen, emberileg is megközelíthető okok segítenek, hogy létrejöttét jobban megértsük. Ezzel nem tagadjuk, hogy valóban az Isten Lelke érlel gyümölcsöket benne. A század eleje óta működtek protestáns pentekosztális gyülekezetek Amerikában. Eredetileg az „elfogadott“, meghonosodott és 'elismert protestáns 40
