Szolgálat 66. (1985)

Tanulmányok - Kereszty Rókus: A karizmatikus mozgalom Amerikában

jelezték az Istennel való személyes kapcsolat és a kifejezett imádság fontosságát.

Ebben a légkörben egyetlen szakember, teológus vagy szociológus sem sejthette előre, hogy a közeljövő mit érlel. 1967 februárjában a Duquesne-i katolikus egyetemen egy csoport diák és néhány tanár „megkapta a Lelket“. Egy lelkigyakorlat alatt elkezdtek nyelveken szólni. Az Isten szeretete „mint a tenger vize" elárasztotta őket. Békét és örömet éreztek, a Lélek gyengéd és mégis erőteljes jelenlétét. Sok neurózis (depresszió, gyűlölködés, beteges érzékenység) máról holnapra megszűnt: a beteg új életre született. Később kiderült, hogy ennek a lelkigyakorlatnak „előzménye“ is volt: két Duquesne-i világi egyetemi tanár megegyezett, hogy mindennap elimádkozzák a Veni sancte Spiritus-t, mert bántotta őket saját és diákjaik lelki életének sivársága. 67 februárjában úgy érezték, imájukat bőségesen meghallgatta az Isten.

A Duquesne-i „pünkösd“ híre és gyakorlata futótűzként terjedt. Hamarosan pentekosztális (pünkösdi), karizmatikus imaközösségek alakultak a Notre Dame katolikus egyetemen és Ann Arbor-ban, a Michigani Állami Egyetemen. Néhány év alatt többszáz imacsoport indult szerte az országban többezer résztvevővel. Sok közöttük anélkül jött létre, hogy más pünkösdi közösségekről hallott volna.

Vizsgáljuk meg, mi történik egy tipikusnak tekinthető amerikai kaiizmatikus összejövetelen. A gyűlés rendszerint dicsérettel, énekléssel kezdődik: szívük Istenhez irányul, a Lélekkel akar töltekezni. Először angolul fejezik ki örömüket, hálájukat, majd az ének „nyelvekbe“ csap át. Annak ellenére, hogy gyakran százak és ezrek énekelnek együtt — mindenki a saját „nyelvén“ (azaz ahogy a Lélek sugallja) —, meglepő harmóniát, hol halkuló hol erősebben áradó, spontán sokszólamú dallamot hallunk. A résztvevők állítása szerint előfordul, hogy némelyek pl. németül, görögül, olaszul szólalnak meg, bár ezt a nyelvet sohasem tanulták. Ettől eltér J. Fichter ismert jezsuita szociológus állítása, miszerint többszáz „nyelv“-et magnóra vettek és szakértőkkel megvizsgáltatták, akik egyetlen „nyelv“-et sem tudtak valamelyik ismert nyelvvel azonosítani.

Ezt az adományt, a glosszoláliát fontos adománynak tekintik. Az új tag rendszerint a „Lélekben való keresztség“-ben kapja meg a nyelvek adományát, amikor a Lélekkel eltelt tagok kézfeltétellel imádkoznak érte. A megkeresztelt így fejezi ki a közösség előtt, hogy egészen, mintegy hangszerül ajánlja fel magát a Léleknek, teljesen Krisztusnak adja át önmagát. Kéri, hogy a Lélek tetszése szerint játszék rajta. Másrészt a karizmatikusok meggyőződése, hogy az Isten minden értelmet felülmúló misztériumát ezen a minden korlátot meghaladó nyelven közelíthetjük meg.

Az éneket, imát hosszabb-rövidebb szentírási szövegek olvasása szakítja meg, kommentárral vagy kommentár nélkül. Gyakori az is, hogy a résztvevők tanúságot tesznek, azaz elmondják, hogyan avatkozott be Isten az életükbe, milyen jeleket művelt az elmúlt héten. A csoport dicsérő imádsággal felel a tanúságtételre.

37