Szolgálat 66. (1985)
Tanulmányok - Weissmahr Béla: Mi a misztika?
A misztikus számára tehát az evilági, véges létezőtől alapvetően különböző feltétlen, isteni lét lesz élményszerűen tudatossá. A kimondhatatlant, az egészen másvalamit ismeri meg a misztikus. Ezért mindenki, aki ilyen tapasztalatban részesült, hangsúlyozza azt, hogy az emberi nyelv ezt a valóságot képtelen leírni. Ezért folyamodnak a misztikusok sokszor paradox kifejezésekhez. így fordulhat elő, nemcsak a keleti misztikában, hogy az abszolút valóságot „semminek“ nevezik. Amit megtapasztaltak, annyira más, mint minden, ami normális ismeretünk körében felmerül, hogy a „semmi“ az egyetlen kifejezés, mely ennek más voltát kielégítően megközelíti. Mindebből következik, hogy a misztikus (a közönséges megismeréstől eltérően) nemcsak az Isten teremtményeit tapasztalja meg, melyekből az Isten léte és mivolta az értelem segítségével kikövetkeztethető (vö. Róm 1,20; Bölcs 13,1-5). Számára a teremtményeken keresztül maga az isteni valóság lesz valamiképpen, minden titokzatossága ellenére, nyilvánvalóvá. A misztikus ismeretben sem tűnik el teljesen a közvetettség mozzanata. Ezért a misztikus istenismeret soha sem lesz Isten színről színre való látása. Mégis a legközvetlenebb istenismeret az ember földi létének lehetőségein belül. A misztikusok számára élményszerű valóság, hogy Istenben „élünk, mozgunk és vagyunk“ (ApCsel 17,28). Ezért beszélnek jelenlétről, fényről, bizonyosságról. Misztikus tapasztalatukat általában egy határtalan belső öröm és boldogság kíséri. Ez nem jelenti azt, hogy a misztikus megismerésben nem lehetnek jelen fájdalmas mozzanatok is. Az isteni valóság megtapasztalása fokozódhat az Istennel való egyesülés megéléséig, amely a misztikus személyisége, öntudata, énje szempontjából két egymásnak ellentmondó következménnyel jár. Az egyesülés az Istennel egyrészt a misztikus személyi voltának nem eltűnését vagy felszívódását az isteni óceánba, hanem annak legmagasabbfokú kiteljesedését, önmagára- találását jelenti. Másrészt azonban az Istennel való egyesülés megtapasztalása kapcsán élményszerűen tudatossá válik, hogy ennek az egyesülésnek egyetlen igazi akadálya az önző, a maga biztonságát önhatalmúan elérni akaró én. Ennek tehát el kell tűnnie, ami minden öröm és boldogság ellenére nagyon fájdalmas tapasztalat lehet. A megadott leírásból érthető, hogy aki a misztikus tapasztalásban részesül, ezt bizonyos tétlenségként éli meg. És ez annyiban meg is felel a valóságnak, hogy a misztikus tervező, a dolgokat kívülről kormányzó és befolyásoló tevékenysége valóban megszűnik. Ha azonban tekintetbe vesszük, hogy a szellemi tevékenység legfelsőbb fokán a befogadás és az öntevékenység már nem zárja ki egymást, akkor be kell ismernünk: A misztikus valóságlátás egyben a legmagasabbfokú tevékenység. III. A misztikus élmény alapjai a közönségesnek nevezhető tapasztalatokban Megállapítottuk, hogy a misztikus élmény és a minden ember számára lehetséges istenismeret nagymértékben különbözik egymástól. Ez azonban nem zár ki alapvető megegyezést a kétfajta istenismeret között. 27