Szolgálat 66. (1985)
Halottaink - Dr. Gordos J. Gáspár OFM (Lelkigyermeke)
Pappá szentelése (1940) után Tatán, Mármarosszigeten, Kecskeméten, Budapesten és Vácott tanított. Ekkor megjelent írásaiban nagy felelősségérzéssel és széles horizonttal rajzolja meg népünk helyét és szerepét az európai kultúrában. Szerzetespapi egyéniségét mindig komoly elmélyültség, előzékenység és aranyos humor jellemezte. Élete utolsó harmadában a nyelvlélektan mélységeit kutatta. Ezirányú írásai és előadásai ismertté tették nevét belföldi és külföldi tudós körökben. Ezért választotta tagjai közé az International Council of Psychologists is. Még valamit el kell mondanunk rendtársunkról. Kifinomult érzékenységgel fogta fel lelkének radarja az emberi fájdalom és nyomorúság jelzéseit. Bátran vállalt mentésükért kockázatot az embertelen időkben. Az isteni Mestert szerette mindenkiben, ö legyen most jutalma. Confrater Dr. GORDOS JÓZSEF GÁSPÁR O. F. M. (1924—1984) Egyházasgergén született 1924. május 4-én. Már középiskolás korában elkötelezte magát a ferences életnek. A Szeráfi Kollégium növendéke volt. A front közeledtével, 1944. augusztus 8-án öltötte magára a rendi ruhát. Ugyancsak nehéz időkben — 1950. július 8-án — szentelték pappá. Soha sem járt azokon a helyeken, ahol Szent Ferenc élt. Szobájába belépve, mégis feltűnt a szegénység szelleme. A rendházban a legkisebb szoba volt az övé. Könyve sem volt sok, ám a Biblia és a Zsolozsmáskönyv mindig az asztalán volt. Ügy érzem, hogy mindegyikünknél jobban ismerte a Szentírást. Pillanatok alatt megtalált minden szentírási idézetet és gondolatot nemcsak az Újszövetségben, hanem az Ószövetségben is. Ebből élt, és ezt adta tovább homíliáiban, teológiai előadásaiban és hittanóráin. Nagyon sok időt töltött egyedül a szobájában a vasárnapi olvasmányokról elmélkedve, imádkozva, teológiai előadásaira készülve. Csak egy-két cigarettaszünetet engedett meg magának. 30 kötetre rúgó homíliasorozatot írt, nagyrészt Motte alapján. Lefordította és kisebb észrevételekkel ellátta Bemard Häring: Krisztus törvénye c. művét, s ezt tanította a ferences teológián. Szerettük beszédeinek éles stílusát. Mindig a teljes bibliai mondanivalót igyekezett feltárni. Olyasmiről is sokat beszélt, amit manapság nem divat emlegetni: Túlvilág, pápa iránti hűség, házasság: válások és művi vetélések stb. Fiatalon villámcsapás érte (épp növendékeivel focizott a ferencesek sportpályáján Esztergomban), ám nem rendítette meg sem ez, sem az élet egyéb csapásai: a gyors áthelyezések, a szekularizáció ajánlgatása; a mellőzések és megaláztatások. Bár meglátszott az arcán és ereje, vállalkozó-kedve csökkenésén a kereszt nyoma, de a mosolya végig megmaradt annak a tiszta gyermeki mosolynak, amit régóta ismertünk. Puszta megjelenésével is lelkesítette az ifjúságot. Gyermeki lelkületűvel szinte sugallta a jót. Természetesen viselkedett, képmutatás és hízelgés nélkül. Ha úgy érezte, akkor bocsánatot kért 15 éves gyerektől is és meglátogatta amikor beteg volt. Rövid kollégiumi rektorsága után Esztergomból áthelyezték a budai rendházba. Itt a fiatalok kérésére kezdte meg bibliás hittanját. Mély volt a hite, személyes kapcsolata Istennel, Eucharisztia-szeretete. És ezt éreztük szaván, s arcán. Ez segítette át mindig a nehézségeken. — Kiharcolta a „gitáros“ misét is. Szobája mindig, mindenkinek nyitva állt. Jöttek is hozzá Isten-kereső, hinni, remélni, szeretni vágyó emberek. Szerettünk neki segíteni, takarítani, vagy elmenni vele uszodába, vagy a közeli hegyekbe. Kérdéseinkre adott válaszait hallgatni, felért egy lelki- gyakorlattal. 100
