Szolgálat 65. (1985)

Eszmék és események - Levelesládánkból

vagyok önmagámban, a világ se elégséges számomra, mert különben elfeledkeznék az odaáti életről ... És azért sajnálom az embereket, mert nem látnak tisztán a dolgokban. Olyat remélnek az élettől, amire szegény élet képtelen: hogy ne legyen benne fájdalom, viszály, elvesztés, kudarc ... De képes arra, hogy talajt adjon lábunk alá, ahol kibontakozunk, megküzdünk az örök életért! . .. Ennél nagyobb szeretet és találékonyság sehol sincs, csak Isten terveiben!

— Most az a mondat foglalkoztat a Szentírásból, hogy „hang a pusztában“, és azt kell látnom, hogy bennünk valósul meg ez a pusztaság, hogy sivatagosodás megy végbe, ahelyett hogy paradicsomiasodást élnénk meg. De így valósul talán meg a hang, hogy minden emberi dolog múlandó, elsivatagosodó természetű, hogy Isten országa a sivatagba is eljöhet és a sivatagból csinál szép észrevétlenül paradicsomot, mihelyt Jessze kis hajtása felnő.

— Gratulálok a „vonalvezetéshez“. Nem tudom elfogadni az ún. hagyományos vallásosság teljes felszámolását. Nagyon is meg kell becsülni azokat az értékeket, amelyeket Egyházunk hosszú évszázadokon keresztül kinevelt és őrzött. így van ez a hitoktatásban is. Sajnos egy-egy fiatalnál ma már maradiságnak minősül a bibliai alapokra épülő hitoktatás. 'Mit érnek el aztán a sok lötyögéssel? A gyermekek nem ismerik az Ószövetséget, de Jézus életét, szép példabeszédeit sem. Pedig a bibliai történeteken keresztül a Hiszekegyünkbe foglalt hitigazságokat és erkölcstanunkat hitelesen tárgyalhatjuk és a gyermekek emlékezetében jobban megmaradnak. Nem holmi mesékhez fűzzük tanításunkat, hanem a Szentíráshoz. Mivel magam is tanítok, látom, hogy a ül—IV-ik osztályosoknál mennyire fontos a bibliai alap. Erre építhetünk a felsőosztályosoknál. Nem elfecsérelt idő, ha nagyon is súlyt helyezünk a bibliai történetekre.

— Nagyon készülünk, mert már csak 3 nap választ el az egyházmegyei szentség- imádási napunktól. Minden imaóra más és más színezetű. Gyerekekkel jól felkészültünk. A Rózsafűzér Társulat önállóan végzi, az egyházközségi képviselő testület megújult gárdája is kiveszi mindenből a részét. Van kápolnám is, ott meg a Szűzanyával együtt végezzük a szentségi Jézus imádását.

— Kisebbik unokánk, négy éves kisfiú, amikor a repülőgép a felhők fölé emelkedett, torka szakadtából rázendített: „Dicsőség mennyben az Istennek!“ A gépben szinte minden utas magyar volt, és igen meghatotta őket a kisfiú spontán megnyilatkozása. Pedig már többször utazott repülőn.

— Ez a három esztendő (levelező tagozat) „tetőtől-talpig“ kicserélt minket. Ez az általános megállapítás. Rengeteg ismeretet kaptunk, ami támogatja, védi hitünket, de mindennél csodálatosabb, hogy igazi, személyes istentalálkozásra, Istennel való kapcsolatra, keresésre neveltek minket. A tavalyi hallgatók közül sokan rendkívüli hallgatóként mennek tovább a nappalin a Hittudományin. Én is jelentkeztem már... Ez az én nagy örömöm: adni, adni, adni. A napokban olvastam egy csodálatos idézetet Josef A. Pilz-től: „Hadd egyék belőlem, akinek szüksége van rám.“ Nagyszerűbb programot nem tűzhetnénk ki magunk elé, hiszen ez lesz a belépő Isten országába is: „Éheztem, ennem adtatok; szomjaztam és innom adtatok; tanácstalan voltam és tanácsot adtatok . . ." Nincs más út a célba, ez viszont biztosan odavezet.

— Nem sokat értek a pszichológiához, ám a mai fiatalok neveléséhez ez elengedhetetlen. Az én nevelési elvem roppant egyszerű lenne: szellemi és fizikai munka bölcsen elosztott arányban. Vallom, hogy családomban azért nem volt soha komolyabb gond a gyermekekkel, mert tanultunk és dolgoztunk. Apámnak elve volt, hogy a nagy család számára „megkeressük" fizikai munkával az évi „fejadagot“ a nyári szünetben. A háborús időkben naponta 12 km-t gyalogoltunk az iskoláig és vissza. Mindig, mindenre jutott időnk. A család volt a „zenekar“, a „színtársulat“, a „focicsapat“; nagyapám a „mesekirály“, hiszen 84 unokája csüngött rajta, ha nem is mind egyszerre.

— Antonie de Saint Exupery szerint a szeretet megalapozását áldozattal kell kezdenünk. A szeretet képessé válik arra, hogy a másik javára lemondjon, ha a körülmények azt úgy kívánják. A másokon való segítés azzal kezdődik, hogy komolyan és

84