Szolgálat 65. (1985)
Eszmék és események - Három gyöngyszem (Farkasfalvy Dénes)
HÁROM GYÖNGYSZEM (Példabeszédek könyve: 18,15-17) A Példabeszédek könyve nem tartozik a Biblia olvasott művei közé. Ez nemcsak a mi hibánk: előző korok se tudták könnyen használni. Nem a fordítók, nem az egzegéták hibája: a könyv maga nehéz, nem találunk benne gondolatmenetet, összefüggést, sokszor nemcsak a szavak és kifejezések, de a mondanivaló egésze idegen marad számunkra, még akkor is, amikor úgy hisszük, hogy minden szót külön-külön világosan megértettünk. Az olvasó úgy érzi magát, mintha tengerparton sétálna: a lába előtt minden irányban kövek és kavicsok, csigák, kagylók, talán gyöngykagylók is, de nem tudja mit vegyen föl, hogy leljen benne szépséget, és hogyha felvette, akkor mire használja, hova tegye. A végén eldobja a kagylót, benne a gyönggyel. Aztán már talán le sem hajol, hogy egy másik kagylót faggasson, rejt-e magában drágagyöngyöt. A Példabeszédek könyvében „tallózva“, három gyöngyöt találtam. Nem magamtól, másnak kellett felhívnia rá a figyelmemet. De aztán néztem, szemléltem, forgattam és fényesítettem őket és egyre szebbnek tűntek. Most meg szeretném őket mutatni: szépségük szerény, csak az odafigyelő ember számára mutatós; a figyelés arányában nő a csillogásuk is. Egymás mellett találhatók: három rövid közmondás. Első látásra talán semmitmondók, vagy banálisak. De nézzük őket kissé alaposabban, egyenként. Az első, Péld 18,15: „A szegény minden napja nyomorúság, de a vidám szív naponta lakomázik." Közismert igazság? Nos, nem egészen. (Ha életigazság, akkor aligha lehet közismert!) Az első fele magától értetődő: „aki szegény, az a legszegényebb" — ez József Attila fordítása. De a másik fele visszájára fordítja a közismert igazságot és figyelmeztet: az élet öröme nem a gazdag emberé. A szegény, az nyomorog, így igaz; de ebből még nem következik, hogy a gazdag ember élete öröm. Az életben az öröm belső magatartás, lelki készség dolga. Egyszerű, de mégis hatásos figyelmeztetés: a szegénységtől való félelem ne vigyen arra, hogy a gazdagságban — az élet külső adottságaitól — reméld az örömöt. Az igazi életöröm, még a szó legprofánabb értelmében is belül lakik. Mert az ember természete az, hogy önmagát tudatával átfogja, birtokolja, belülről tapasztalja. Értékes kis gyöngyszem: azt mondja, hogy lelki valóm a mértékadó; ha belsőleg kész vagyok az örömre, akkor minden nap az öröm lakomájára vagyok meghíva. És főképp, ha Krisztust ismerem, aki naponta bekopog hozzám: Aki meghallja szavamat és kinyitja az ajtót, ahhoz bemegyek és vele lakomát ülök, ő meg velem. A második gyöngyöt a következő vers adja, Péld 18,16: „Jobb szűkösen istenfélelemmel, mint a megrakott kamra szorongással.“ 77
