Szolgálat 65. (1985)
Az egyház szava - Buzdítás a kiengesztelődésről és a bűnbánatról
kívül készüljön fel a neveléstanban, a lélektanban, a dialógus módszereiben és főleg Isten szavának élő és kisugárzó ismeretében.“ Mindenekelőtt azonban elsőként maga járja a bűnbánat útját! „Jóllehet a történelem folyamán a szentség ünneplésének módja és formája változásokat mutat... a szentség lényege azonban soha sem változott. Az Egyház határozott bizonyossága“, amit a II. Vatikáni Zsinat is megerősített: „Akik a bűnbánat szentségéhez járulnak, azok Istent sértő bűneikre Isten irgalmas bocsánatát kapják meg. Egyszersmind kibékülnek az Egyházzal, amit megsebeztek bűnükkel, és amely közreműködik megtérésükben szeretetével és imájával.“ Az 1974-ben megjelent Bűnbánati Rend pedig mai ünneplési formáit közli. A szinódusi atyák nyomán a pápa újra leszögezi az alapvető meggyőződéseket: A keresztség után elkövetett súlyos bűnök megbocsátására a rendes út a bűnbánat szentsége. — A legősibb meggyőződés szerint a feloldozás egy bizonyos ítélkezés, jóllehet ez nem történik a szigorú emberi igazságosság szerint, hiszen a hivő az isteni irgalom ítélőszéke elé járul. De ne feledjük el a szentség gyógyító hatását sem. — A harmadik meggyőződés a szentség „valóságait“, részeit idézi: a bűnbánó tudatosítja bűnét a lelkiismeretvizsgálattal, töredelmet, bánatot indít és Istenhez fordul; bevallja bűneit a gyónásban; mire a pap megadja a feloldozást; a megtért bűnöst Isten irgalmába fogadja; elégtételt ad a bűnbánónak, A Szentatya ezután a bűnbánat szentsége kiszolgáltatásának formáiról szól: 1) Rendes formája az egyéni gyónás és feloldozás. 2) A közös bűnbánati felkészülés — amelyet egyéni bűnbevallás és feloldozás követ — kiemeli a szentség közösségi vonásait és igen alkalmas az egyházi év bizonyos időszakaiban. 3) Rendkívüli esetekben, amikről a püspöknek kell döntenie, lehetséges a közös bűnbánattartás közös bűnbevallással és általános feloldozással. Végül az apostoli buzdítás röviden foglalkozik néhány kényes esettel. Említi azokat, akik szeretnének a bűnbánat szentségéhez s utána az Eukarisztiához járulni, de ebben életformájuk akadályt jelent: elvált és újraházasodott keresztények és szolgálatuktól megvált, rendezetlen helyzetben élő papok. A szeretet és megértés elve mellett az igazság és következetesség (consonantia) elvét is kell alkalmazni rájuk nézve. Ezért hirdeti nekik is az Egyház az isteni irgalmasságot, nem hagyja el őket, még ha nem is járulhatnak a szentgyónáshoz és áldozáshoz. Hittel, reménnyel és szeretettel, imádkozva és a szentmisén való részvétellel ápolják az Orral való kapcsolatot, felkészülve a teljes kien- gesztelődésre, amelynek óráját csak az Úr ismeri. A dokumentum befejezésében II. János Pál az irgalmasság Atyjára, valamint Jézus és Mária Szívére bízza a bűnbánat és a kiengesztelődés egyházi szolgálatát, és mindenkit serkent, hogy hivő engedelmességgel tanulmányozza és valósítsa meg a Buzdítás irányelveit. FL 67
