Szolgálat 65. (1985)
Tanulmányok - Csőgl János: Emberélet isteni minőségben
TANULMÁNYOK Csőgl János EMBERÉLET ISTENI MINŐSÉGBEN Talán a felvilágosodás kora óta szokás az istenes élettel kapcsolatban így beszélni: „Mi jobb, ha vallásos, vagy ha rendes, becsületes, jó ember valaki?!“ Manapság mintha eltűnt volna ez a támadó élű kérdés. Helyet adott egy még szélsőségesebb felfogásnak. Sokan egyszerűen hobbinak tartják a vallásos buzgóságot: aki akarja, csinálja, de nem sok értelme van az egésznek a gyakorlati élet szempontjából. Nem oélom hadakozni e két vélekedés ellen. Inkább arra a keresztény önvizsgálatra indító tényre szeretnék rámutatni, hogy ezeknek az ítéleteknek van reális alapja: a vallásosnak ismert személyek egy részének életvitele. Úgy látszik, a tapasztalati tények nem mindig és nem eléggé igazolják, hogy a buzgón vallásosak az emberség terén is kitűnnének, fölébe nőnének a nem hívőknek, vagy hogy értelmesebb lenne az életük. Úgy érzem, mintha egyházunk praxisa túlságosan és némi egyoldalúsággal hangsúlyozta volna a hitbuzgalminak nevezhető cselekedetek fontosságát: mise, péntek, imádság, szentségek. Kitűnik ez többek között abból, hogy ezeket sokkal inkább és túlzóan szankcionálta a keresztény erkölcstan a halálos bűn kimondásával. Egy falás hús pénteken, egy ötperces imarész elhagyása a papi zsolozsmából, a szentségi böjt egy korty vízzel való megszegése — megannyi poklot érdemlő vétek. Nem csoda, ha a hivő nép korántsem tudta és érezte ilyen nyomatékkai súlyos véteknek azt, ha pl. az anyós pokollá tette a fiatalok életét, vagy ha hanyag és megbízhatatlan volt valaki a munkájában, esetleg nem törődött idős szüleivel. Nem sok örvendetesebb van egyházunk életében, minthogy a legutóbbi zsinat óta e téren gyökeresen más gondolkodás honosodott meg az igehirdetésben. Ez a hangsúlybeli változás nem valami új dolog a kereszténységben, inkább az ősihez való visszatérés. Már az apostoli igehirdetés jézusi kijelentésként ismerte azt a mondást, hogy hiába „Uram, Uram“-ozik valaki, mégis kárhozatra ítélt, ha nem cselekszi a mennyei Atya akaratát. Mégpedig nemcsak hitbuzgal- mi cselekedetekkel, hanem egész emberi magatartásával. Az ítéletről beszélve az evangélium nem azt tartja elsőrendűnek, mennyit jámborkodott valaki, hanem hogy milyen mértékben segített a bajban levőkön. Az is közmeggyőződés volt, hogy a hit tettek nélkül halott. Az apostoli levelekben lépten-nyomon olvasunk olyan hosszú listákat, amelyek felsorolják, milyen mindennapi tettek és maga5