Szolgálat 65. (1985)

Tanulmányok - Sajgó Szabolcs: Aki keresett - és talált

Dorothy rengeteget utazott házról házra, közösségtől közösségig. Előadásokat tartott, tudósított a gazdasági válság drámai következményeiről. Ma már nehéz átélni, micsoda izgalmat is jelentett ez az utcai apostolkodás, a felszabadulásnak milyen átfogó érzését is keltette a fiatal katolikusokban az a tény, hogy laikus hivők mozgalmában vettek részt, válaszként a napi problémákra. Hatása a mai napig tart. Kiszabadította a katolikus szellemet az egyházközségi palackból. A keresztény lelkiismeret — Dorothy szavaival — Krisztusban nem az emberi élet periferikus jelenségeire vonatkozik, hanem éppen a középponti, a legfontosabb eseményeire: család, igazságosság, háború és béke, szabadság - ezek mind alapvető katolikus kérdések.

A hivatalos egyházban sokan titkos kommunistáknak tekintették a mozgalom tagjait, akik be akarnak férkőzni az egyházba, hogy tönkretegyék. A baloldaliak a Vatikán kiküldötteit látták bennük, akik gyengíteni akarják a munkás- mozgalmat. Az ellentmondás jele lettek. Dorothy idézgette is, hogy „a szolga nem lehet több uránál".

1927-ben bekövetkezett megtérése után Dorothy Krisztus engedelmes követésére szóló hivatása nem kitartó propagandából állt, nem is csak az emberek figyelmének felkeltéséből, hanem a misztérium megéléséből, az egész életnek a keresztény titokká alakításából. Ez azt jelenti, hogy az ember teljes megélt élete egyszerűen érthetetlen az élő Isten nélkül.

Szent Péter szavai szerint a hivő embernek mindig készen kell lennie arra, hogy számot adjon hitéről és reményéről. Dorothy esetében ez nem egyszerű apologetika, hitvédelem, „reményvédelem“; neki a teológia közvetlen riport. A teremtő Isten jelenlétében élt, aki belépett szenvedő testünk világába. Bűn, kegyelem, megváltás Dorothy számára tények voltak, amik nélkül életünk, történelmünk, a napilapok hírei érthetetlen absztrakciók. Sokaknak felfoghatatlan és botrányos volt, hogy összeházasította a radikális politikai magatartást és a hagyományos, jó értelemben vett konzervatív teológiát. Nem az volt rendkívüli, amiket írt vagy amiben hitt, hanem hogy amiben hitt és amilyen módon élt, az hajszálnyira megegyezett. Az ilyen élet egyetlen leírt szó nélkül is tanulságos és hatékony. Dorothy azonban rengeteget írt is: féltucat könyvet és körülbelül 1500 cikket, esszét és kritikát. Az újságot 47 éven át, haláláig adta ki. Tisztelői közül rengetegen talán alig olvastak belőle valamit. Lenyűgözte őket a koldusszegényekkel megosztott élete, kiállása az igazságtalanságok és háborúk ellen, tiltakozásai (néha a börtönből) és figyelmeztetései, eleven tanúságtétele amellett, hogy az evangéliumot meg lehet élni.

Nem különítette el az írást és a cselekvést. „Mindkettő tevékenység, részei a személyiség válaszadásának, az etikai válasznak a világ kihívására.“ Legfontosabb írásai mindig nagyon személyesek. Talán ez is az oka, hogy olvasói és minden ismerőse számára egyszerűen „Dorothy" volt. Újságjában gyakran kinyomtatták az alapvető célt: „tudatosítani az egyénekben Krisztus tanítását és következményeit“. Dorothy számára a megtestesülés állandó folyamatos tény: Isten egyszer s mindenkorra magához ölelte emberségünket, s mi nem is remél53