Szolgálat 65. (1985)
Tanulmányok - Németh József: A hétköznapi dolgok teológiája
Van a tárgyaknak könnyük. Érzem olykor, hogy sírnak a szobámban nesztelen; sötétedő, sejtelmes alkonyokkor bús lelkűket kitárják meztelen ... Nézem, hogy elhagyja magát az asztal, silány terhét emelni unja már. Az ágy, mint akit senki sem vígasztal, gyötrelmes éjét önmegadva vár... Szégyenlett kínjuk fájlalják a képek, szegekre fölfeszített vértanúk, s mint este egyedül maradt cselédek, sírnak a tárgyak, bárha nincs szavuk ... (Babits: Sunt lacrimae rerum) A mindennapi élet dolgai józanná, szerénnyé, egyszerűvé és igénytelenné teszik azt, aki a szívével és szemével nézi az életet. Talán nehéz lesz, ezt az új látásmódot megtanulni. De ez készít elő bennünk arra, hogy az örök élet ünnepnapjához közeledjünk, melynek asztalát nem az emberi ízlés teríti meg, hanem az isteni kegyelem. A ház Ha esik az eső, felesleges a kérdés, miért szükséges a ház. Mégsem elég a ház célját kutatni. Kérdezni kell azt is, mi a ház értelme. A medve barlangja, a róka lyuka, a madár fészke a természetes világ eleme, egyik tartozéka. A ház azonban több: természet, melyet az emberi szellem alkotott és szépített. A tiroli hegyek fazsindelyes házai, a Fekete erdő kakukkórás otthonai önmagukban rejtik és értelmezik a táj géniuszát éppúgy mint a magyar puszta nádfedeles, szalmazsuppos kunyhói. De bennük van a vidék lakóinak szellemi kifejezőképessége is. Talán akkor értjük meg igazán, mit jelent a ház, ha az ember valahol Istennek emel házat. Isten házában ugyanis kommunikál az emberi világ gazdagsága az isteni nagysággal. Isten házának az az értelme, hogy kifejezze ezt a viszonyt. Ezen viszony érzékeltetésében van a templomok szépsége. Kinek van saját háza? Legtöbb embernek meg kell elégedni egy lakószobával, szép vagy többé-kevésbé csúnya szállással, a bérlakások kis „nyulketre- cével.“ Mégsem a tulajdonjog fontos a saját háznál, hanem az a négy fallal körülzárt tér, melyen belül kibontakozhat, megnyilvánulhat az emberi lény; az, ahol kiszűrjük a világ piszkát; ahol hont, ott-hont találunk; ahova nem jut el a világ tülekedése és moraja; ahol nemcsak fedél alá kerülünk, hanem hajlékra is lelünk; ahol lakhatunk. Könnyes szemekkel írja Petőfi a Távolból: „Kis lak áll a nagy Duna mentében; / Óh, mi drága e lakocska nékem." Az idegenben megértette a költő, mi a családi ház értelme. Itt van az a sérthetetlen, belső életkör, ahol kifejezésre juthat a leggyengédebb emberi gesztus is; ahol a be28
