Szolgálat 65. (1985)

Tanulmányok - Lelóczky Gyula: Állapotbeli kötelességeink a teljes keresztény valóság fényében

3. Odaadóan, örömmel

Sokan és sokat írtak már a puszta lelkiségéről, az életszentség és Isten kereséséről csupaszra fosztott szegénységben, kopár egyszerűségben. Legtöbbünknek azonban nincs módjában kiszaladni a technológiai csodákkal agyonzsúfolt huszadik századból, a nyüzsgő embertömegből, a szédítő forgalmú nagyvárosi utcákról. Azt jelentené ez, hogy a mai kisember, akit életkörülményei, családja, kötelességei arra ítélnek, hogy a modern világ zajló sűrűjében éljen, el van vágva Istentől, az életszentség lehetőségétől? Meg kellene fogalmazni a pusztai lelkiség után a dzsungel lelkiségét is, azt, hogy hogyan lehet Istent keresni, Istenre bukkanni világvárosok dzsungeljében, nagyüzemek, mammutvállalatok, tömegintézmények őserdeiben, ezernyi napi teendő gondjától hajtva. Meg kellene mutatni, hogy hogyan lehet megtalálni a mai világ sokféleségében is az Egyet, modern korunk komplikáltságában is az Egyszerűt. Mert mozgalmas ez a modern dzsungel, de azért talán nincs túl messze a pusztai atyák életkörülményeitől. Más formában, más adottságok között, a mai ember életmódjának is megvan a maga pusztai jellege: a futószalag melletti munka egyhangúsága, a szürke irodai akták sivatagja, a beláthatatlan emberáradatban tolongó magánya, a stílustalan egyformaságú modern lakótelepek sivársága. Isten ott rejtőzik ebben a dzsungelnek álcázott pusztában is: életre szóló hívás és kihívás, hogy Öt abban megtaláljuk.

Szent Pál, akinek apostoli munkássága olyan zsúfolt volt eseményekkel, hogy életrajza valóságos kalandregény (vö. pl. 2Kor 11,23-29), életének ezt a tömör összegezését adja: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam“ (2Tim 4,7). A mi napi „dzsungelünk“-ben is vár ránk egy jó harc, befutandó pálya. Hogyan harcolhatjuk meg jól, hogyan futhatjuk be sikerrel? Soroljuk fel három mozzanatát:

a) Minden jó munka egész embert igényel. Nem lehet jó munkát végezni fél szívvel, fél kedvvel, fél figyelemmel: amikor dolgozunk, egész magunkat oda kel! adni a munkának. Lélektelenül, kelletlenül, tessék-lássék dolgozva, önmagát kímélve senki sem tud jó munkát felmutatni. Viszont még a monoton, egyhangú robotot is széppé tudja varázsolni az, aki szívét-lelkét beleadja. Akkor végez valaki jó munkát, ha lélekben azonosul feladatával, oéljával, ha nem „előkelő idegenéként, tisztes távolságból nézi, mi a teendője, hanem szinte maga magát elfelejtve belesimul a munkájába. Odaadó munka, hűséges kötelességteljesítés az órák, percek, pillanatok megszentelése: a m i pillanataink sorának, azaz önmagunknak a megszentelése. Egy életünk van a földön, ezt kell jól megélni. Ebben az egy életben minden óra, minden perc, minden időegység egyetlen adott lehetőség, valamennyit meg kell tölteni tartalommal, szépséggel, odaadással, szeretettel, élettel. Csak az adott pillanat VAN: a múlt már nincs itt, a jövő még nem jött el. Ha igazán élni akarok, nem menekülhetek a múltba, se a jövőbe, a jelen pillanatok sorából kell szép életet, műremeket faragnom. Mivel minden perc egyetlen alkalom, a perc, ha egyszer üresen elment, üres

15