Szolgálat 65. (1985)
Tanulmányok - Lelóczky Gyula: Állapotbeli kötelességeink a teljes keresztény valóság fényében
ő maga a határtalan, végtelen Lét, a teremtmények mind belőle merítik a maguk korlátozott, kicsi létét. Csak az tartozik Isten hatókörébe, ami VAN, — ami nem létezik, az kívül esik Isten világán. Ezért ha a bennünket hívó Istennel akarunk találkozni, annak egyetlen módja szembenézni a bennünket körülvevő valósággal. Aki álomvilágba menekül, Isten elől menekül. Ez a valóság sok mindent magában foglal, önmagamat, az egész komplexumot, ami én vagyok: fizikai, szellemi, vérmérsékleti adottságaimat, életkoromat, egészségi állapotomat, aztán a környezetemben élő, dolgozó embereket, pénzügyi, társadalmi korlátáimat, — és igen lényeges tényezőként — különféle feladataimat, munka- területeimet, melyek végzése napjaimat kitölti. Ajándékként, felajánlott lehetőségként, hívásként kell elfogadnom Isten kezéből ezt az egész egzisztenciális helyzetet, amelyben élek a maga visszás részleteivel együtt, mert még javítani is csak akkor tudok rajta, ha előbb elfogadom. Ebben az élethelyzetben kell megtalálnom Istent. Ott vár ő rám képességeimben és korlátáimban, a kedves és idegeimre menő családtagokban, vonzó és ellenszenves embertársaimban, az elvégzendő munka tengerében. Ehhez a valósághoz való viszonyulásom mikéntjén — vállalom-e vagy elvetem-e - dől el napjaim, életem értéke, üdvösségem, életszentségem. Az alábbi példabeszéd megvilágíthatja a mondottakat. Egy háztulajdonos szép zöld pázsitot akart kialakítani háza körül. A selymes fű helyett azonban a talaj csak gazdag pitypang termést hozott, amitől a házigazda semmiképpen sem tudott szabadulni. Végigpróbált minden gyomirtó módszert a pitypang kiirtására, de hiába. Végülis a Földművelésügyi Minisztériumhoz fordult jótanácsért. Felsorolta valamennyi sikertelen próbálkozását és levelét kérdéssel zárta: „Ezek után, mit tegyek?“ A minisztérium válasza rövid volt: „Próbálja megszeretni pitypangjait“. A pitypangokat megszeretni bizony nem volt könnyű. Beszélni próbált hozzájuk. Kedvesen. Barátságosan. Rideg hallgatás fogadta szavait. Nehezen tudták feledni a gyomirtó hadjáratot, amit viselt ellenük. Egy napon aztán végülis visszamosolyogtak, s a háziúr és pitypangjai hamarosan jóbarátok lettek. A barátság fényében, melegében a „gaz" kivirult, megszépült, pompás virággá lett. A pázsit persze, amit emberünk tervezett, teljesen tönkrement. De milyen szép lett a virágoskertje! A népszerű mondás, „ez van, ezt kell szeretni“, új dimenziót kap, ha a „van“ szót annak teljes, egzisztenciális mélységében értjük. Csak a valóságot, a „van“-t érdemes szeretni, — és azt csak szeretni érdemes, mert a szeretet életadó hatással van rá, átjárja, átalakítja, megszépíti. Idő múltán a helyzetek változnak. A változó körülményekkel újra és újra felmerül a kérdés: mit kíván tőlem most az Isten? Jóbarátok, bölcs tanácsadók segíthetnek az eshetőségek elemzésében, de a döntést végülis magamnak, egyedül kell meghoznom. A több jó lehetőség közül mélyik a jó választás? Mennyi az „elég“ teendő? Hisz botorság többet vállalni, mint amennyit el tudok végezni. Az okos döntés megtalálásához nagyon fontos a helyes fontossági 12
