Szolgálat 64. (1984)
Tanulmányok - Békési István: Isteni kincs a törékeny cserépedényben
Életrajzában külön fejezetben számol be arról, hogy miért inkább csak a fényt, derűt, a fölemelőt domborítja ki életéből, működéséből. Pedig — jegyzi meg — tudhatjuk, hogy sok minden másban is volt részem. Ezekre megvan a keresztény válasz: megbocsátani. „Ha a sebekben vájkálunk, senkinek sem segítünk, csak magunkat és másokat keserítjük. A keresztet azért kapjuk, hogy elviseljük. És nagyon sok minden azért ér bennünket, hogy tudjunk róla türelemmel hallgatni. Tegyük hozzá a próféta alázatos megjegyzését: ha szenvedtünk is, ha meg is próbáltál bennünket, ha verted is rajtunk az ostort, sokkal kevesebbet szenvedtünk, könnyebb és kevesebb ütést kaptunk, mint amit érdemeltünk. Ez a keresztény szenvedés titka.“ „Azért nem beszélek bizonyos dolgokról önéletrajzomban, mert ,cui bono‘, kinek használnék azzal. Tudom, kíváncsian várnátok megjegyzéseimet kortársaimról, sok nagyhírű emberről, akikkel kapcsolatba kerültem. A vetélkedésekről, a félreértésekről, és hogy miként gáncsolták el oly sokszor jószándékú törekvésemet. Erről tudatosan nem beszélek, ennyi az egész.“ Rochesteri püspök korában mindazt iparkodott megvalósítani, amit a II. Vatikáni Zsinat az egyház megújulására előírt vagy ajánlott. Tekintélye, jó modora, emberi hozzáállása sok téren eredményre is vezette. De itt érte a legnagyobb csalódás is, ami lemondásának egyik okát is képezte. Mint a legtöbb amerikai városban Rochester belvárosában is igen közel vannak egymáshoz a templomok. Valamikor ott élt a város zöme. A második, harmadik generáció azonban már kivonult a város peremére, a zöld övezetbe, a kertes házakba. A belvárosi nagy templomok sokszor konganak az ürességtől: alig lakik közelükben hivő. Csak néhány ragaszkodó törzslakos maradt a régi helyén. Velük kapcsolatban keletkezett a félreértés. Sheen, állami hozzájárulással, át akarta alakítani lakónegyeddé az egyik belvárosi és az egyház tulajdonát képező épülettömböt (templom, plébánia, iskola). Egyszerűbb embereknek akart otthont teremteni. A hivatalos támogatás nem hiányzott, a terv keresztény értékét mindenki látta. Kivéve a törzslakók egy csoportját. Szinte föllázadtak a püspök ellen. A szenzációnak mindig akad a hírközlő eszközökben szorgalmas toliforgatója, ingyen prókátora. A terv végül is megbukott. Ekkor tapasztalta meg saját bőrén, hogy a megkeseredett ósdi magatartással szemben a legjobb szándék és törekvés is csődöt mond. A rochesteri eset fájó sebként maradt meg életében. Nagy szomorúsággal viselte azokat a sebeket is, amelyek az Egyház testét érintették a II. Vatikáni Zsinat után. Nem volt túl konzervatív, csak az értékeket akarta okosan megőrizni. Kicsit talán keserűen, de nagyon találóan jegyezte meg: „Ne próbáljunk mindenáron alkalmazkodni a korszellemhez, mert ez gyorsan változik. Ha népszerűek akarunk lenni, összeházasítjuk az egyházat a korszellemmel, öt-tiz év után azonban megint „özvegyek“ leszünk. A korszellem továbbhaladt, változott s nekünk új partnert kell keresnünk. Az örök értékeket kell őriznünk. Ezeket az elemeket nem szabad elvesztenünk, mert ezek tartják fenn, nemcsak az egyházat, hanem a nemzetet és az egész emberiséget is.“ 57
