Szolgálat 64. (1984)

Tanulmányok - Farkasfalvy Dénes: Az Ószövetség, mint lelkiolvasmány

ősegyház bibliamagyarázói lerakták: az általános üdvtörténet és a személyi üdvösség megvalósulása közt megannyi párhuzamot fedeztek fel. Ami 2—3000 évvel ezelőtt történt vagy mondatott, egyrészt a mi mai személyes üdvösségünk megvalósulását célozta. Másrészt annak a Léleknek vezetése alatt történt és lett írásos emlékké, aki bennünk lakik és működik. Továbbá, minden, amit az írások elmondanak végső fokon ugyanarról a Krisztusról szól, akivel mi szentségi módon egyesülünk és egyben annak a Teremtő és Gondviselő Istennek cselekvésmódját írja le, aki bennünk és általunk cselekszik.

Röviden: a bibliaolvasmánynak élménnyé és imádsággá kell válnia bennünk. Ehhez kell fűznünk egy fontos meglátást: mint élményből fakadó írásos emlék, amely az olvasóban ismét élményt idéz elő, az Isten biblikus önkifejezése különleges kapcsolatban áll az irodalommal és azon belül a költészettel. Ezt az utóbbi időkben főkép L. Alonso-Schökel sok nyelvre lefordított könyve (The Inspired Word, New York 1966) tette világossá. E szempont elfelejtéséért egyformán felelős a racionalista bibliakritika történeti szemlélete és a rá reakcióként felelő apologetikus szentírástudomány. Az Ószövetség különös módon is tele van költészettel. Nemcsak a zsoltárok költemények, a többi szöveg nagyrésze is költői igénnyel és stílusban megírt irodalmi mű. Mint költői alkotások, az egyes szövegek értékben és jellegben erősen különböznek: a jahvista szerző (Mózes öt könyvében az un. jahvista hagyomány megfogalmazója) elsőrendű író. Jónás könyvének szerzője kivételes tehetségű elbeszélő. Izajás világirodalmi klasszikus. Másrészt Ezekiel próféta nehézkesen és kínlódva ír, és, mondjuk, a 118. (héber számozásban 119.) zsoltár szerzője száraz és meglehetősen egyhangú. Mégis, a bibliai szöveget mint irodalmi alkotást is szemügyre kell vennünk. Csak két közvetlen tanulságot vonjunk le ebből rögtön: a) Egy bibliafordítás csak akkor jó, ha az irodalmi sajátosságokra is ügyel. Röviden: ha nemcsak igazságot, hanem élményt és szépséget is kifejez, b) A bibliaolvasónak és magyarázónak legyen mersze a képzeletet mozgató részletek: képek, fordulatok, csattanók izgalmát és szépségét meglátni, élvezni. Persze a szépség a Bibliában túlmutat önmagán, mindig az élményt okozó isteni Valóság: az Űr és az ö csodatettei felé irányul.

Befejezésül legyen szabad egy nagy bibliaolvasó élményét idézni a „biblikus élményről“. Szent Bernát, akinek műveiben a fenti gondolatok nagy része megtalálható, Biblián táplált lelki élmények hordozója és egyben nagy művészettel rendelkező kifejezője, mestere volt. Az Énekek énekéről szóló beszédeinek bevezető darabjában így világítja meg a biblikus szöveg és a lelki élmény kapcsolatát (figyeljünk a szentirási idézetek és utalások nagy számára):

„De ha ti magatok is saját tapasztalatotokra figyeltek, nem fakad-e bennetek is dal a győzelemről, amellyel hitetek legyőzi a világot (1Jn 5,3) és a kivonulásról, amely kapcsán a nyomorúság sorából, a sár ocsmányságából küábol- tatok (Zs 39,3)? Nemde új dalt énekeltek az Úrnak, mert csodadolgokat vitt végbe (Zs 97,1)? S amikor ezen túlhaladva lábatokat biztos sziklára állítja és

3

33