Szolgálat 63. (1984)

Halottaink - Dr. Gyulai László piarista (Fratres et amici)

a „Soiidaritas“ háziipari szövetkezetei, amely kenyeret és munkát ad a nővéreknek. Budapesten központi műhelyeik voltak, a vidékiek pedig bedolgozókként kapcsolódtak be. A nevet tudatosan választotta, jelezve, hogy össze kell tartani és segíteni egymást. Szép munkájuk miatt igen sok rendelést kaptak, az ország második legnagyobb és legeredményesebb szövetkezetévé nőtték ki magukat, nemcsak belföldi, hanem külföldi piacokra is dolgoztak, egészen Svédországig.

Ezzel párhuzamosan létrehozta a 60. életévüket betöltött és a beteg szerzetesek szociális intézményeit. Nyolc állami ellátmányú intézet mellett egyházilag fenntartott otthonok is alakultak. Minden otthonban van kápolna és bennlakó lelkész. Mindegyiknek van egyházi vezetőnővére vagy vezetője, aki a lakókkal foglalkozik, és személyes ügyeiket intézi. Csak Isten a megmondhatója, hány ezer kilométert tett meg Gábor atya gyalog, vonaton, buszon, gépkocsin Hejce és Székesfehérvár, Pannonhalma és Verőcemaros, Püspökszentlászló, Pécs, Vác, Bakonybél, Gyón, Jászberény, Csákvár, Piliscsaba, majd később Mátraszentimre és Hévíz között, — mennyit fáradozott, hány helyről kéregette össze a felszerelést, hány széket, ágyat, szekrényt cipelt sajátkezű- lég az otthonok lépcsőin, folyosóin. Csak százas számokkal fejezhető ki tárgyalásainak és megbeszéléseinek száma a különböző hivatalos helyekkel. Tárgyi tudása, fegyelmezettsége, belső és külső nyugalma, határozott, kevés szóval sokat mondó beszéde, mások személyének megbecsülése minden fórumon tiszteletet vívott ki neki, és legtöbbször az eredményt is biztosította. Megérezték benne a tiszta lelkiismeretet, a rábízott ügy iránti önzetlen segítő készséget. Nem volt lelkesedő típus; nem rajongott, nem rögtönzött szónoklatokat, hanem a tettekben élt. Hűséges segítőként állt elsősorban mellette a csak néhány hónappal előbb elhunyt Szabó Erna nővér.

Megszervezte a Prohászka Otthont Pécsett papi édesanyák, egyházi női alkalmazottak, a papok nőtestvérei számára. Tervbe vette, hogy a mellette álló épületet megveszi papi édesapák, egyházi férfiaikaimazottak részére, de ez nem valósult meg. Czapik érsek segítségével sikerült elintéznie, hogy a volt szerzetestanárok és tanárnők szolgálati idejük teljes beszámításával rendes állami nyugdíjat kapjanak.

Két üdülőt szervezett meg papok és egyházi alkalmazottak számára: egyet a meleg gyógyvizű Hévizén, egyet Mátraszentimrén. Szerette a Mátrát. A „Stella“ üdülő szépítését szívügyének tartotta. Végül ő szerezte meg a telket a nemrég felavatott leányfalusi lelkigyakorlatos háznak.

Sajátságos, hogy ez a mindenestül közösségért élő és közösséget szolgáló ember megrázó magányosságban élt, és szenvedett ettől. Nem tudott megnyílni senki előtt, nem volt igazi barátja. Valószínű, hogy ezért omlott össze idegrendszere időnek előtte, mert feladata minden terhét maga akarta viselni. 1980-ban szívinfarktust kapott, s nyugdíjba vonult Verőcemarosra. Az ottani otthonban élt haláláig két nővérével együtt, akikkel már Budapesten is együtt lakott, s gondoskodásuknak sokat köszönhetett.

Február 10-én halt meg Vácott. Rendtestvérei mellé temette Pannonhalmán, febr. 22-én Szakos Gyula püspök, a Szeretetszolgálat püspökkari főigazgatója, több püspök részvételével.

Utóda a Szeretetszolgálat élén ezzel búcsúzott tőle: „Maradjon biztató, iránymutató számunkra az ő életműve.“ Confratres

DR. GYULAI LÁSZLÓ piarista (1918—1983)

Negyven éven át működött Nagykárolyban, először gimnáziumi tanárként, majd lelkipásztorként, tanítványai és hívei szolgálatában. Pappá szentelése (1943. júl. 20.) után a Kalazantinumból helyezték oda, az éppen visszacsatolt piarista gimnáziumba. 1945- ben nem kapott utasítást, hogy maradjon, hazajöhetett volna, önként maradt, mint hívei hű pásztora. De mindvégig a magyar rendtartomány hűséges tagja volt.

1918. ápr. 26-án született Sárospatakon, harmadik gyermekként, de nővérkéje egyéves korában meghalt. A család légkörére jellemző, hogy a négy fiútestvér közül (a