Szolgálat 63. (1984)

Könyvszemle - Rajz Mihály: Családunk katekizmusa (Fényesi M.)

kapcsolódtak az egyházba azok is, akik őszinte szívvel keresték Istent, de önhibájukon kívül nem ismerhették meg Krisztust és közösségét. Ezt a gondolatot fejlesztette tovább Karl Rahner. Anonim (névtelen) kereszténynek nevezte azokat, akik ezen a .kerülő úton“ juthattak el az üdvösségre. — Cserháti a megoldást a Zsinatnak az egyházról adott tanításában keresi: az egyház mintegy Isten szakramentuma (LG. 1.1.) és Isten népe (II. 9.).

Az egyház mint a megváltás jele és eszköze egyetlen (I.8). Tehát csak hozzá tartozva részesedhetünk Krisztus megváltó kegyelmében. A Zsinat azt is kijelenti, hogy „Ez az Egyház ebben a világban mint alkotmányos és rendezett társaság, a katolikus egyházban áll fenn“ (I.8.). A kifejezést: fennáll (consistit) és nem „van“, a zsinati atyák figyelmes és hosszú megfontolás után választották. Ki akarták fejezni, hogy a katolikus egyházban megtalálható a Krisztustól megkívánt hit, keresztség és hierarchikus egység, vagyis teljesség. De elfogadták azt is, hogy „szervezetén kívül is megtalálható a megszentelődés sok eszköze és sok igazság“ (uo.). Áll ez elsősorban a nem-katolikus keresztény egyházakra és „egyházi közösségekre“: a Szentlélek „adományai és kegyelmei által bennük is munkálkodik megszentelő erejével“ (11.15.). Ezekkel tehát „a kapcsolatok sok szála köti össze“. De „különféle fokozatokban kapcsolódnak az Isten népéhez“ azok is, akik még nem fogadták el az evangéliumot, de Isten-hivők (11.16.). Vagyis ezekben is működik Krisztus megváltó kegyelme, ezek is az ő megszentelő erejének jelei és eszközei, s ennélfogva — vonja le a következtetést Cserháti — ezek is az egyetlen egyház közösségéhez tartoznak, mert „bennük is vannak egyházi elemek“ (233 o.), jóllehet hiányzik a megkívánt teljesség.

Mondhatnánk úgy is, hogy Cserháti a rahneri gondolatot fogalmazza át: nem anonim keresztényekről, hanem anonim egyházakról, egyházhoz kapcsolódó közösségekről beszél. Vonalvezetése logikusan próbálja kifejteni a Zsinat idevágó tanítását. Meglátását értékesnek tarthatják az ökumenizmussal foglalkozó teológusok. További tanulmányoknak kell majd kimutatni, hogy mennyire oldotta meg a rahneri felfogás ellen felhozott ellenvetéseket — amelyek rá is állnak: eleget tesz-e ez a gyakran csak „általános hit“ a Krisztustól akart elkötelezettségnek és jogos-e valamiképpen a katolikus egyház tagjainak tartani azokat a közösségeket is, amelyek magukat kifejezetten különbözőnek tekintik.

Benkő A.

Rajz Mihály: Családunk katekizmusa. Szent István Társulat, Budapest, 1983, 517 -f 502 o.

Ahogy a szerző maga is említi, többszörösen kipróbált kateketikai előadás-sorozatát tette közzé elmélkedtető formában. Egyszersmind igyekezett időszerűvé tenni a Zsinat tanítása alapján.

Igen találó és fontos a célkitűzés és a felépítés. Az első kötet hitünk alaptételeit fejtegeti a Hiszekegy főbb pontjain keresztül: Isten, Jézus Krisztus, Egyház. Ennek kapcsán sok jelentős problémára tér ki. így pl. Isten titkának szemlélésénél felveti a kérdést: „Mi van a természeti törvényekkel?“ Tárgyal a lélek halhatatlanságáról, akaratunk gyöngeségéről stb. Az egyház titkát a Lumen Gentium dokumentum alapján fejtegeti. Megkapok az alcímek. A magyarázatnál azonban jobban ki kellett volna domborítani a Zsinat szellemét, beállítottságát. Az egyházról szóló fejezetben hiába keresünk köznyelven érthető fejtegetést az egyházról mint az üdvösség szentségéről. Ez pedig megszabja az egész dokumentum irányát. Nagyon szűkre szabott a világiak mai szerepét és feladatát tárgyaló fejezet: hisz a könyv elsősorban nekik szól.

A második kötet a szentségekről és a parancsokról tárgyal. Értékes megállapítások mellett (pl. okosságról, a magánkinyilatkoztatásokról) anakronisztikusán hat a hatodik és kilencedik parancs „szomorú következményeiről“ írt fejezet (463—465).

Igen helyesen hitet és nem elvont tanítást akar továbbadni. A család központi szerepére épít. A paptestvérek mellett a fiatalabb nemzedék is sok gyöngyöt talál ebben

86