Szolgálat 63. (1984)

Eszmék és események - A Lutheránus Világszövetség VII. Nagygyűlése (Paul Weiland)

ződött a Világszövetség alapszabályaiban. A 261 igenlő, 27 nemleges és 9 tartózkodó szavazattal elfogadott kiegészítésben áll: a LVSZ tagegyházai tudják, hogy kölcsönös szószék- és úrvacsora-közösséghez tartoznak. A vita folyamán több felszólaló hangsúlyozta, hogy evvel az alapszabály-változtatással csak tudomásul vették azt, amit már régóta gyakoroltak. A változtatás kevés számú ellenzője azon a véleményen volt, hogy a szószék- és úrvacsora-közösségről csak az egyes egyházak dönthetnek.

Erősen hangsúlyozták a hitvallások közötti párbeszéd jelentőségét, amelyet lehetőleg minél több szinten kell folytatni. Továbbra is „jelentős prioritást“ kap a római-katolikus egyházzal történő párbeszéd. Ennél azonban nem hallgatható el, hogy a lutheránusoknak a közösség szempontjából a pápaság mint különösen súlyos probléma“ jelenik meg.

Egy további, elfogadott határozat a missziót mint az egyház központi feladatát emeli ki. Meg kell felelnünk a Jézus Krisztustól adott hitterjesztés követelményének mind azok között akik először hallanak Isten szaváról, mind a megkereszteltek között, akik nem gyakorolják hitüket. Itt „újra-evangelizálásról“ beszél a dokumentum. Fontos szerepet tulajdonít a misszióban a helyi gyülekezetnek. Ennek kell „szolgáltatni a helyes termőföldet és a megfelelő nevelést, hogy így az emberek hitükben növekedjenek, kitartsanak benne és szóban és életükkel továbbadják.“

Hét év múlva, a következő LVSZ-re a kiküldöttek legalább 40 % legyen nő és legalább 40% legyen férfi; ez az arány kell hogy érvényesüljön a jövőben a Végrehajtóbizottságban, az albizottságoknál és egyéb csoportoknál.

A LVSZ VII. Nagygyűlése a budapesti Sportcsarnokban ünnepélyes isten- tisztelet keretében, az egész világ lutheránus egyházaihoz intézet üzenet felolvasásával fejeződött be, augusztus 5-én. Mint a megnyitó istentiszteletnél, most is több mint 10 000 magyar jött el, hogy együtt ünnepeljen és imádkozzék a delegátusokkal, megfigyelőkkel és vendégekkel. Az üzenet, többek között, a következőket mondja: „Nincs idő kétségbeesésre, se gondtalanságra. Ahol korlátozzák az emberi jogokat, és megsértik az emberi méltóságot, ott megkívánjuk a szabadságot, hogy szorongás nélkül a lelkiismeret szerint lehessen élni. Ahol a szegénység méltatlan körülményeket kényszerít az emberekre, ott mélyebben kell felismernünk, hogy az ember Isten képmása. Igazságosabb politikai és gazdasági rendszerekért akarunk munkálkodni.“

Az ünnepi istentisztelet igehirdetésében Annette Nuber (NSZK) lelkész a remény témájára tért vissza. Véleménye szerint a remény a tapasztalatból él s mindig újra kell hirdetni, mert aki remény nélkül él, annak az élete szomorú. Az a tény, hogy a keresztények az atomháború félelmének az Istenbe vetett reményt szegezik szembe, nem jelenti a helyzet veszélytelennek nyilvánítását; abból az Istenbe vetett bizalomból ered, amelyik tudja, hogy megőrzi teremtményét mindaddig a napig, amelyet ő rendelt el. A keresztényeknek törölni kell szókincsükből azt a kifejezést, hogy „reménytelen“.

70