Szolgálat 62. (1984)
Halottaink - Saliga Pál (Egy híve) - Dr. Frey Ferenc Jácint OFMCap. (Volt tanítványa)
A szentkenetben idejekorán részesült, őszinte áhítattal vette föl az áldott szentséget. Utoljára a szülővárosát érseki székhellyé tevő Szent Királyunk ünnepén áldozott, teljes figyelemmel. Aug. 21-én, vasárnap hajnalban fél 5-kor dobbant utolsót sok fáradozásban kimerült szíve. Nem volt ma született bárány. Nehéz ember volt, sokszor az elöljárók keresztje. De tisztelni, becsülni kell benne áldozatos munkáját, szolgáló szeretetét mindenki iráni, sokoldalúságát és hűségét a Társasághoz. Kérdés, hányán tudtunk volna hűségesen kitartani hivatásunkban, ha annyi nehézségbe ütköztünk volna, mint Kálóczi testvér. Confratres SÁLIG A PÁL (1931—1983) Négy gyermekes család elsőszülötte volt. Kondoroson született 1931. szept. 8-án. Szülei ellenére ment el jezsuita noviciusnak Pécsre. 'Miután a rendet feloszlatták, az egri szemináriumba jelentkezett. Jezsuita spirituálisa érlelte teljessé hivatásában, hogy aztán hűséges maradjon mindhalálig. Káplán volt Tarnaleleszen, Polgáron, majd plébános Tiszadobon, Hajdúhadházán és végül Tiszapalkonyán, ahol ezüstmiséjét 1980-ban mutatta be. Itt töltötte papságának felét. Leninváros hatósugarában, két filiával munkás papi élete volt. Erőteljes fizikuma, mindig vidám külseje vonzóvá tette. Szerette a rendet maga körül. Templomát kívül-belül megújította, a harangokat villamosította, a Moser orgonát renováltatta, szembemiséző oltárt építtetett. Az új liturgia bevezetése és végül Oszlár községben sok nehézség árán a kis templom felépítése voltak fontosabb munkái. Az utóbbinak anyagi fedezetét is ó gyűjtötte össze. Az épület tégláit és betonját sokszor saját kezével hordta. Már nem érte meg, hogy fölszentelve lássa. Sajátos módon tudott pasztorálni. Igazi öröme az volt, amikor idejét megoszthatta híveivel. Mindenkinek ismerte családi és közös gondját, az egyházközségben és a fiijában egyaránt. Mindig mindenkin kész volt segíteni, soha nem mondott nemet, bármit kértek tőle. Ott volt keresztelői ebédjükön, lakodalmukban, iskolás gyermekük bankettjén, ott volt, amikor sietve kellett a szülőotthonba vinni a kismamákat, vagy hozni az anyát gyermekével. Ott volt a kórházi beteglátogatásokon; ugyanúgy paptestvéreit is mindig látogatta, segítette. Senki nem ismerte nála jobban az egri egyházmegye papságának gondját-baját. A falu vízellátásának javításánál, a vízműtársulat pénzügyi terveinek elkészítésében is segédkezett, pedig akkor a betegség már egyre gyakrabban jelentkezett nála, kisebb- nagyobb rosszul léttel. Igényelték szolgálatát, kedves, megnyerő beszédével, s ő adta szívét-lelkét. Hosszas, alattomos betegségét türelemmel viselte. Az 1982-es szilveszteri hálaadáson összeroskadt az Gr oltáránál, de másnap már újra ott volt, s végezte kötelességét, egyre erőtlenebbül, fáradtabban. 1983. jan. 10-én ment be a debreceni klinikára, miután helyettesítéséről gondoskodott. Panasz nélkül tűrte kivizsgálását, csak annyit mondott látogatóinak: ha meggyógyul s otthon lesz, elmeséli majd, mennyi fájdalmas kivizsgáláson ment keresztül. Soha senki nem hallotta meg, mivel febr. 6-án visszaadta lelkét Teremtőjének. Itt hagyta munkaterületét, híveit, paptestvéreit, barátait. Temetésére febr. 10-én a csúszós, rossz idő ellenére 72 paptestvére és több száz híve, ismerőse jött el végső búcsút venni tőle. A szentmisével egybekötött temetési szertartás után kikísértük egyházközségéből: szülei Jánkmajtisra vitték, ott temették el. Hívei nem felejtik el tiszteletreméltó alakját, embertársaival való szeretetteljes bánásmódját, igazi papi szolgálatát, sohasem. Egy híve DR. FREY FERENC JÁCINT OFM Cap. (1914—1983) Nagy tehetséggel és kitűnő memóriával áldotta meg az Isten, amit hangyaszorgalmával még tökéletesített. Nagy reményekre jogosított élete pályájának indulása, s hogy nem lett teljes és sikeres ez az életút, azt főként a történelem sok mindent elsöprő vihara akadályozta meg. 98
