Szolgálat 62. (1984)
Könyvszemle - Békés Gellért: Krisztusi örömhír, evangéliumi boldogság (Kerny G.)
Krisztus a híd, amelyen a lélek hármas fokozatban a legmagasabb tökéletességre juthat el. A bűnök gyökereiről és a belőlük származó veszélyekről Is beszél, de az isteni Orvos orvosságot is ad hozzá. Hasznos tanítást ad az imádságról és a lélek állapotairól. „A szóbeli vagy a benső imádság minden gyakorlatát arra a célra rendeltem, hogy eljuttassa a lelket az irántam és a felebarát iránt való tökéletes szeretetre, és meg is őrizze őt ebben a szeretetben." Beszél papjai méltóságáról, erényeiről és bűneiről. Csodálatos tanítást ad az isteni gondviselésről. Az engedelmesség kiválóságát és az engedetlenség nyomorúságát is elénk tárja. — Befejezésül a lélek hálát ad, és Istent dicsérve imádkozik az egész világért és a Szentegyházért. A hit erényét ajánlva fejezi be a könyvet. A kiadvány végén név- és tárgymutató is található. A könyv mindig aktuális marad, mert ez a Szeretet tanítása, és a szeretet örök. Nekem oly nagy örömet és lelkiekben való gazdagodást jelent, hogy szeretném, ha mindenkihez eljutna. E két remekmű nagyszerű fordítása és igen szép, ízléses kiállítása igazán díszére válik a kiadónak és öröm az olvasónak. Dominica na Békés Gellért: Krisztusi örömhír, evangéliumi boldogság. Szent István Társulat, Budapest, 1983, 142 o. Néhány evangéliumi téma átelmélkedéséve! a szerző ahhoz akarja hozzásegíteni az olvasót, hogy felnőtt ember felelősségtudatával befogadja és megélje az evangéliumi örömhírt. Ez magában foglalja a hittel és a reménnyel az embertárs megértését és szolgálatát is. így határozta meg a célját. Ezzel kapcsolatban szóba kerülnek az emberi lét legalapvetőbb kérdései. Előadásmódjából kitűnik, hogy komoly képzettségű olvasóközönséget tartott szeme előtt. Ennek a krisztocentrikus műnek igen értékes lapjai szólnak a reménységben megélt hitről. Mint az egyén és a társadalom semmivel sem pótolható értékét mutatja be. A transzcendens remény elvesztése az egyéni és a társadalmi élet csődjét jelenti. Mint ahogyan az evangélium nem tartalmaz Isten-bizonyítékokat, könyvünk sem tár elénk ilyesmit. Mégis a mai olvasóközönség számára nagyon odaillő a sokat idézett Einstein-vallomás: „A természet törvényeiben olyan fölényes értelem nyilvánul meg, hogy ahhoz viszonyítva minden értelmes emberi elgondolás vagy elrendezés annak csak egész halvány visszfénye.“ igaz, Einstein az abszolút értelmet nem tudta személyes lényként elgondolni. Észrevehetjük szerzőnk alkotásában az ökumenikus jelleget. Nemcsak az egész emberiségre szóló kiengesztelödés egyik lényeges elemeként említi a kereszténység egységét, hanem egész mondanivalója is ebbe az irányba mutat. Nehéz lenne benne olyan kijelentést találnunk, amely a keresztény egyházak között vitára adhatna okot. A közös kincset ápolja és hirdeti. Jó meglátással megérezteti velünk az evangélium esélyeit jelenünkben. Bár sehol sem üt meg triumfalista hangot, felteszi a kérdést: nem jutottunk-e el a szellemi fejlődésnek arra a fokára, ahol a nem hivő humanizmus kezdi elveszteni eredeti lendületét és hatóerejét? Ezzel szemben biztatóan hirdeti, hogy a Jézusba vetett hit a társadalmi megújulás jelentős tényezője lehetne, ha közös meggyőződéssé válnék. Embertársunkat testvérként szolgálni csak belső indításra lehet. Enélkül nem volt, és nem is lesz emberhez méltó társadalmi rend — hangsúlyozza (53. o.). A Jézusba vetett hit történelmi méretű hatására példaként említi az európai népek megtérítőit, a középkori szerzeteseket. Kialakították a maguk testvéri közösségeit, és azok sok évszázadon keresztül társadalmat formáló erőként működtek. De a hivő számára nem is döntő a Jézusba vetett hit koronként változó társadalmi hatása, ö mindentől függetlenül biztos annak újjáteremtő erejében. Váratlanul, meglepetésszerűen is megelevenedik. Jelentkezik akkor, amikor szinte már le is mondtunk róla. Az élet legfrissebb 87
