Szolgálat 62. (1984)
Tanulmányok - Kis Monika: Erőviszonyok a mai keresztény családban
TANULMÁNYOK Kis Monika ERŐVISZONYOK A MAI KERESZTÉNY CSALÁDBAN Van egy páratlan egybehangzás, amely symphonia a szó ősi értelmében: a szeretet csodálatos cseréje. Isten mindent Krisztusban, általa és érte teremtett, s a mindenség örökösévé rendelte őt, hogy benne mindent egyesítsen. Krisztus pedig azért egyesít magában mindent, hogy Istennek alávesse a világot, s így végre Isten legyen mindenben a minden. A világmindenség az emberek által kapcsolódik Krisztushoz; az ő művét Egyháza folytatja, s minden hivő ember, akár pap, akár világi, valamilyen formában meg van híva erre a krisztusi munkára. Ebbe az összhangba beállni: az emberméltóság csúcsa. Ezen dolgozni, ennek élni: maga az életszentség. Ezt a gondolatot három kép egybeillesztése sugallja. Az első magától Krisztustól való: a búcsúzó s ugyanakkor velünk maradó Mester már nem is atyai, hanem anyai gyöngédséggel hívogatja tanítványait s rajtuk keresztül Isten egész népét a csodálatos Szőlőskertbe, ahol értelmet kap az emberi erőfeszítés, kiteljesedik az emberi élet, feltárul az emberi jövő (Jn 15,1-17). A szőlővesszők nem teremhetnek egyformán: mindegyiknek külön feladata van, s ezt adottságaik határozzák meg. Szent Pálnak a Misztikus Testről szóló tanítása továbbrajzolja a Krisztus alapozta képet: az emberi szervezethez hasonlítja Krisztust és követőit, akiket a Lélek Istennel s ugyanakkor egymással is egyesített. Krisztus a Fő és mi vagyunk a tagok: a Szeretet örök vérkeringése árasztja el még a legapróbb sejtet is, felszíva belőle a megfáradt anyagot, frissítőt, éltetőt adva helyette kinek-kinek sajátos hivatása számára, s eggyé ölelve őket, elválaszthatatlanul. Egymást, mint a Fő gondolatainak, szándékainak, elhatározásainak osztályosát becsülni és kiegészíteni: ez a legtökéletesebb testvériség. A titokzatos Test azonban nemcsak él, hanem fejlődik is: befogad és asz- szimilál minden értéket. Szent Pál, Szent János és az Egyházatyák nyomán jeleníti meg Teilhard de Chardin páratlan víziójában a kozmikus Testet, amely az egész világmindenségbe kiárad — „s nemcsak társuló elemként, hanem vezérlő erő méltóságával és hatásával: Központként, amely felé minden szeretet és minden vonzódás összpontosul.“ (Út az Ómega felé. Szent István Társulat, Bp. 1980., 49.0.). Az anyag egyetemesen „sodródik“, „özönlik" a szellem felé. „A jelen Világban fizikailag csakis egyetlen dinamizmus létezik, amely mindent Jézushoz vezet. Benne, a Mindenség teljességében omnia creantur, minden teremtődik, mert omnia uniuntur: minden egyesül“ (i. m. 101). 5
