Szolgálat 62. (1984)

Tanulmányok - Örök útitársak (Szerkesztőség)

A férj gondolatai 1. Szégyenkezve gondolkodom a hűségről. Szerzetespapnak készültem, de egyszerű s örök fogadalmaim után olyan mélyen megingott a Jézus Krisztusban és az Istenben való hitem, hogy még szentelésem előtt elbocsátásomat kellett kérnem a szerzetesrendből. Ezt annak rendje és módja szerint megkaptam, mégis úgy érzem, hogy ezzel hűtlen lettem fiatalon nagy őrömmel vállalt hiva­tásomhoz. Sok más alkalommal is hűtlen voltam, hiszen minden bűn hűtlenség Isten iránt. Visszatekintve életemre csak a legnagyobb szerénységgel merek nyilatkozni a hűségről. Annál jobban szégyenlem saját hűtlenségeimet, minél mélyebben átgondolom a hűség eredetét, üdvösségtörténeti szerepét, sajátos értelmét, a hűtlenség következményeit és a hűség gyakorlati előfeltételeit. Em­beri oldalról tekintve nem utolsó helyen Kari Rahnernek köszönhetem, hogy újra visszatalálhattam Krisztushoz, s Vele újabb hűségre voltam képes elköte­lezni magamat. 2. Alapvető élményem, hogy nem vagyok, hogy nem létezem szükségkép­pen. Logikusan belátom, hogy a múltból nem következik szükségszerűen a jövő, hogy a múltban bevált törvényszerűségek nem feltétlenül érvényesek a jövőben is. Feloldódik bennem ez a bizonytalanság a jövőt illetően, ha elfogadom a teremtő és gondviselő Isten hűségét, ha hiszem, hogy Ö örökre hű marad te­remtő elhatározásához, amellyel létre hozta a világegyetemet törvényeivel együtt, és amellyel engem is meghívott barátságába. Isten hűsége nélkül sem­mi sem létezhetne tartósan és nem hatna törvényszerűen. Hűségem (és hűtlen­ségem is) feltételezi Isten hűségét. 3. Isten szövetséget kötött a választott néppel, és hű maradt ígéretéhez. Az embersors vállalásával — usque ad mortem, mortem autem crucis — megpecsé­telte ezt a szövetséget. Üdvözítő halálával lehetővé tette a kiengesztelődést és hűtlenségeink megbocsátását. Egyébként egyik legerősebb indítékom ma a hitre, hogy ez csak Jézus Krisztus által lehetséges. Hiszem, hogy minden ke­gyelem Jézus Krisztus által árad ki az emberiségre és a világra. így Jézus Krisztusnak hűsége küldetéséhez Isten minden ajándékának az alapja. 4. Belátom a hűség sajátos értelmét és ésszerűségét. Ha barátaimra gondo­lok, akkor nyilvánvaló számomra, hogy barátságuk megőrzése, tehát hűségünk egymás iránt nagy érték. Ha jót teszek, és ezt ismételten, hűségesen teszem, ezzel gyarapítóm az értékeket a világban. A hűség tesz megbízhatóvá, enélkül nem illeszkedhetem be semmiféle közösségbe sem. Társi kapcsolatok nélkül pedig nem élhetek emberi életet. A házastársi hűség nélkül nem bontakozhat ki bennem az élettársam iránti szerelem, kockára teszem családi életünk bol­dogságát és gyermekeim jövőjét. 5. A házastársi hűség legerősebb motívuma számomra, hogy a hűtlenséggel mélyen és helyrehozhatatlanul megbántanám és megsérteném feleségemet. Vannak az ismerőseim között jónéhányan, akik azt vallották, hogy a kis és nagy félrelépések nemhogy súlyosan megzavarnák a házastársak közötti összhangot 2 17

Next

/
Thumbnails
Contents