Szolgálat 62. (1984)
Halottaink - Gerendás Lajos (Nagy József)
Hazatérése után — követve szívének minél szigorúbb szerzetesi élet utáni vágyát — a rendi testvérek borsodpusztai közösségében élt, úgyszólván a feloszlatásig. Miután lelkipásztori tevékenységre nem gondolhatott, szellemi, lelki szempontból súlyos esztendők vártak rá. Mégsem roppant össze. Megtanult várni. Hosszú évek teltek el, előbb a dudari szénbányában vájárként dolgozva — a bányászok tiszteletétől és szere- tetétől övezve —, majd Zircen kocsikísérőként, aztán korrepetálásban és kántorkodásban, míg legalább élete végén egy rendi plébánián ismét testvéri közösségre talált, és papként is hivatásának szentelhette maradék erejét. Rövid, nagyon rövid volt ennek a lelki megpihenésnek az ideje, mert két év alatt egészsége annyira meggyengült, hogy 1982-ben a pannonhalmi Szociális Otthonba kellett behúzódnia. A szenvedésnek példás türelemmel viselt időszaka köszöntött rá. Félig bénultan, de szelíd megadással és szívében a végső hazatérés vágyával, — hiszen oly sokat és oly sokáig volt hontalan! — várta a Haláltestvért, aki 1983. július 20-án elkísérte az Atya házába, ahol sok lakóhely van (Ján 14,2). — A zirci Bazilikában július 22-én koncelebrált szentmise után kísértük ki földi porhüvelyét a zirci temetőbe, elhunyt rendi testvérei mellé.-s -n GERENDÁS LAJOS (1919—1983) A győri egyházmegye köztiszteletben álló papja halt meg a győri kórházban 1983. júl. 12-én. Koporsóját száznál több pap állta körül volt híveivel együtt a Fertőd II., süt- töri templomban. A temetés után valahogyan azt érezte meg az ember, hogy érdemes jónak lenni és szentül élni, mert még a földön is jutalmat kap érte az, aki „beleszeretett az Istenbe.“ Gerendás Lajos ilyen pap volt. 1919-ben született. Édesanyja, aki a világra hozta, ott állt koporsója mellett is. Amikor végignézett a gyászolók hosszú során, mintha kárpótlást kapott volna elvesztett gyermekéért. Hiszen csak előre ment, hogy várja azokat, akiknek hirdette Isten csodálatos világát. — Lajos pappá szentelése után azonnal megszerezte a teológiai doktorátust, majd 12 évig lelkipásztorként dolgozott; ebből közel egy évtizeden át Magyaróvárott mint hitoktató működött szép eredménnyel az ifjúság nevelésében. Ismét 12 év következett a győri Papnevelő Intézetben, ahol tanár és prefektus, majd gondnok volt. Papi generációkat nevelt a liturgia szeretetére. De apostola volt a liturgikus megújulásnak az egész egyházmegyében is. Továbbképző előadásokon, rekollekciókon közvetítette a Zsinat szellemét a paptestvéreknek. A most működő győri egyházmegyés papság nagy része tőle tanulta meg a szentmise és a breviárium szeretetét. Letelt a 12 év. Ismét a lelkipásztori munka várta. Élete nagy keresztjét jelentette a szemináriumtól való búcsúzás. Ezt is vállalta, de nagyon nehezen tudta feldolgozni az igazságtalanságot, mert finom lelke mélyen megrendült bele. Legutóbbi állomáshelyén mégis új lendülettel vállalta az újabb 12 évet. Csodálatossá tette templomát. Kisgyermekekből álló kórusával emelte a szent liturgia fényét. Temetésén ezek a kisgyermekek énekeltek, és egy-egy szál fehér szegfűvel búcsúztak lelkűk atyjától. De a fiatalokat, felnőtteket, öregeket is egyaránt bekapcsolta a szent cselekménybe. Hétköznapi miséi is éiményszámba mentek. Isten tőle is számon kérte, komolyan veszi-e az áldozatvállalást. Hat éven át súlyos keresztet hordott. Kórházról kórházra járva hordozta a kapott „ajándékot“. A nehéz műtét is csak időlegesen segített. Szenvedését híveiért és a papságért, különösen volt tanítványaiért ajánlotta fel. Júl. 18-án Pataky Kornél megyéspüspök őszinte baráti szavakkal búcsúzott iskola- és paptársától, aki közel állt szívéhez. Az érte bemutatott szentmise mintája volt az Eukarisztia ünneplésének, ahogyan híveit nevelte rá. Reméljük, hogy Isten országában eggyel több szent pap imádkozik értünk. , Nagy József 104
