Szolgálat 61. (1984)
Eszmék és események - Élménybeszámoló Krakkóból a pápa látogatásáról (1983) (Egy résztvevő)
A messzi földről érkezett zarándok mindig szokott ajándékot hozni a czestochowai Szűznek. így tett II. János Pál is. Első hazatérésekor egy arany rózsaszálat hozott, amely azóta ott áll a kép jobb oldalán. És most? Most hozta átlőtt cingulusát és fehér pápai ruhájának véres, szétroncsolt részét. A pápa ide, a Szűzanya elé úgy jött, mint a gyermek haza, anyjához, hosszú út után. Elébe tette ruháját: Nézd, ezt tették velem! — És neki köszönte meg fölgyógyulását, újból felajánlva magát: Totus tuus! Ez volt egyik legmélyebb élményem. 22-én reggel 8 órakor már ott voltunk a Blonián, amely Krakkó legnagyobb szabad térsége, 3 millió ember fogadására. Eredeti rendeltetése szerint tehénlegelő ma is. Két napja takarították össze. A várakozás ideje alatt a mikrofonban neves színészek adtak elő az alkalomhoz illő verseket, és ismertették a boldoggá avatandó Rafael Ka- linowski és Adam Chmielowski — Albert testvér — életét. Egy-egy éneket vezet a karmester, a három millió ember együtt énekel. A pápa már fél tízkor megérkezett. Tíz órakor kezdetét vette az ünnepélyes szentmise. Evangélium után a pápa a Jó Pásztorról beszélt 35 percen át. Egyszer különösen nagy tapsot kapott, és a nép csak úgy zúgott. Kértem a mellettem állókat, fordítsák le, mit mondott most. Azt felelték, hogy csak a zsoltárt idézte: „Halálos árnyak völgyén hogyha járok, Még ott sem félek semmi bajtól, Mert ott is ott vagy énvelem.“ A hívek könyörgésére öten—hatan állnak a mikrofon elé, köztül egy kármelita nővér is. Most következett egy csodálatos, nem rövid szertartás: az adományok felajánlása. Hármasával—négyesével térdeltek a Szentatya elé ajándékaikkal a kármeliták, alber- tinák (ök Boldog Albert ereklyéjét vitték). Négy krakkói férfi középkori lovagruhában viszi adományát, aztán népviseletben mennek egy Szűzanya-képpel, majd négy bányász ... A Szentatya mindegyik kis csoporttal beszélget egy keveset, de különösen „sokat“ a kármelita apácákkal. Az adományvivők sorát négy csíkos ruhás volt lágerlakó zárta. A szentáldozáskor 3 millió ember a helyén maradt, papok ezrei hozták közénk az Euka- risztiát. Amikor már mindennek vége volt, a Szentatya — újból egyszerű fehér ruhájában — megállt az oltár előtt, övéivel szemben. Csak állt, szó nélkül. Az éljenzésre hol kitárt karral ölelt mindannyiunkat, hol pedig magába mélyedt, leengedett karral, lehajtott fejjel, szinte összeroskadva. Hogy mi volt a lelkében, ki tudná megmondani? De azt láttuk, hogy megtörölte a szemét. — Most nem jött oda az emberekhez, mint régen, hanem az autó elszáguldott vele. 1 óra 6 perckor ért véget a boldoggá avatás. A tömeg lassan, fegyelmezetten lazult. Senkinek nem volt sietős, mindenki várt egy kicsit. Semmi idegesség, semmi erőszakoskodás, senki nem akarta eltiporni a másikat. Nekik így volt természetes. Sietve megebédeltünk, és indultunk Nowa Hutába a templomszentelésre. 3 órakor már olvasót imádkozó, énekelve várakozó milliók voltak ott, a nagy meleg ellenére. Fiatalok ivóvizet hordtak körül kannákban, és egyetlen poharukból inni adtak annak, aki kért. Főleg öreg kezek nyúltak érte. Itt is a mikrofonon keresztül vezették az imákat. A szabadtéri emelvényre érkező Szentatyát Macharsky bíboros köszöntötte, majd egy 4—5 éves kislány virágcsokorral, aki aztán a főpapok sűrűjében eltévedt. Mikor ezt Macharsky észrevette, fölkapta a kislányt, levitte a lépcsőn, és átadta hozzátartozóinak. A tömeg nagyon megtapsolta. A Szentatya a templomszentelés liturgiáját imádkozza. Most oldalról látom, és a fény valahogy úgy esik, hogy feltűnik könnyű ruhájának áttetszősége. Fehér reverendája úgy lebeg a szélben, hogy szinte érezni: nincsen súlya és nem meleg. Utána hallom, hogy ez golyóálló ruha, az amerikaiak készítették neki, a súlya mindössze 90 gramm. Egyszer beszéd közben a szél elfújta a Szentatya papírját. De ezt csak látni lehetett, a beszéd folyamatossága nem tört meg. — örökre a fülemben marad hangjának fegyelmezettsége és érzelgősség nélküli erős szeretete, ahogyan kimondta ezt a két szót: „Slawa Polska!“ (Éljen Lengyelország!) Nem patetikusan kiáltotta, inkább csak mondta. Halkan, egyszerűen, mint amikor egy régóta nyilvánvaló mély szerelmet egy79
