Szolgálat 61. (1984)
Tanulmányok - Fehér Gyula: Az Oltáriszentség sodrában
Kitartó törekvés, megújító megtérés és bűnbánat, bensőséges közösség és megszentelődés nemcsak magánügye a papnak. Papi életének kisugárzása, munkájának és igehirdetésének eredményessége is függ tőle. Életet csak az tud kelteni, aki él. A pap bűnbánata és gyónása az Élet szolgálata. Fehér Gyula AZ OLTÁRISZENTSÉG SODRÁBAN Egy megtérés története 1871 január 18-án a megalázott Franciaország földjén a győztes poroszok kikiáltják a második szövetséges német birodalmat. Előző nap Pontmainben megjelent a Szűzanya, és hallatta biztató szavát. Ezen a napon a porosz előrenyomulás váratlanul megállt, Laval nem esett el. Január 20-án papi kötelessége teljesítése következtében meghal az Oltári- szentségről nevezett Ágoston-Mária kármelita atya. Előre megmondta, hogy Németország lesz a sírja. Német állampolgár volt, de lelki hazája Franciaország. Ezért kellett menekülnie onnan a háború kitörésekor. Svájcba ment, de a felebaráti szeretet és az engedelmesség Berlinbe szólította. A fővárostól 15 km-re levő Spandauba kerül a francia fogolytábor lelkészeként. A hatóságok csak őt, a német állampolgárt engedik be a francia foglyokhoz. 1870. nov. 24-e óta van itt szolgálatban. Mindene a foglyoké. „Még a kordámat is igénybe veszik“ — mondja. A lelki aratás nagy. Nemsokára közel áll a végkimerüléshez. Január 9-én két fekete- himlős katonának szolgáltatja ki a szentkenet szentségét. Az eset sürgős, és nála nincs ott a ragályos betegeknél használt ecset. Kezén ráadásul karcolás is van. Megkapja ő is a himlőt. Nemsokára ágynak esik. Halála előtt még egyszer felül, és elénekli a Te Deumot és a Salve Reginát. Óhaja szerint a berlini Szent Hedvig székesegyházba temették. Amíg énekelte a Salve Reginát, megelevenedett lelki szeme előtt az a régi, huszonnégy év előtti esemény. Fiatal, huszonhat éves zongoraművész volt még akkor. Barátja, a moszkvai herceg megkérte, helyettesítse egy májusi estén a párizsi Szent Valéria templomban a műkedvelő kórus vezénylésében. Hermann — ekkor még így hívták — elfogadta, de a szertartásban csak a művészit akarta látni. Nem volt katolikus. Amikor a szentségi áldás következett, ellenállhatatlan erő teperi a földre. Érzi, hogy akarata ellenére a többiekkel együtt térdre kell borulnia. Egy pillanat alatt átalakul. Valami végleges, valami visszafordíthatatlan következett be életében. A következő pénteken visszatér. Ugyanaz az élmény. Néhány nap múlva éppen akkor megy el a templom előtt, amikor szentmisére harangoznak. Belép, s egymás után három szentmisét térdel végig egyfolytában, nem tud elszakadni 50
