Szolgálat 61. (1984)

Tanulmányok - Tóth József: A bűnbánat és gyónás a pap életében

de a paptestvérekkel és a hívekkel szemben is, amikor ennek a gyengéd figyelmességnek az elsajátításán „dolgozunk“. A célt azonban nem szabad feladnunk.

3. A reménykedő nyíltság, más szóval nyitottság a reményből. Sem saját sorsunk, sem munkánk eredménye és sorsa nincs még lezárva. Tehát még fejlődhetünk, változhatunk, megtérhetünk és megszentelődhetünk. Nyitottak vagyunk az Úr közeledése, munkálkodása és ígéretei felé. Nyitottságunk rugója és ereje az a tudat, hogy az Úr még dolgozik rajtunk, nem adott fel minket, és ígéretei nekünk is szólnak. Innen jön az, hogy nem maradunk és nem akarunk megmaradni abban az állapotban, amelybe belecsöppentünk, azon a ponton, ahol most állunk. Ha sok küszködéssel is, elindulunk és úton maradunk a növekedés, az intenzívebb megtérés és megszentelődés és az Istennel való bensőségesebb kapcsolat felé. Az Ö vágya utánunk, az ö csalogató türelme és fáradhatatlansága mindig nagyobb, mint a miénk. Szemfüles éberséggel legyünk tehát figyelmesek és nyitottak arra, hogy ki és mi által szól hozzánk az Úr, hol és mikor tűnnek fel ígéreteinek jelei. Isten ígéreteiből reménykedő optimizmus születik lelkiéletünk, lelkipásztori sorsunk és munkánk, halálunk órája számára. Csak egy ígéretet idézek, hogy a mondottakat érzékelhessük: „Én veletek vagyok minden nap, a világ végéig" (Mt 28,20).

Ezt a hármat tartom a pap bűnbánatában a legfontosabbnak. Ez a három alapmagatartás, ahogyan én látom, lényegében összeesik a három teológiai erénnyel. És hogyha még jobban megvizsgáljuk és nagyon szemügyre vesszük, összeesik a három evangéliumi tanáccsal is. Ez a három alapmagatartás a ki- bontakoztatója a pap bűnbánatának és szeretetének a gyónás iránt. Ez az alapja a gyónás minőségének is. Viszont ezt csak akkor tudjuk megvalósítani, csak akkor tud a három alapmagatartás életünkre kihatni, ha naponta, vagy legalább hetenként többször lelkiismeretvizsgálatot tartunk e három alapmagatartás vonalvezetésével. Ahol ez hiányzik, ott nem tud a gyónás minősége növekedni. Továbbá elengedhetetlen, hogy rendszeresen gyónjunk. Havonta (teológusainknak is ezt ajánlom), de legalább kéthavonta. Ezt az időtartamot nagyon szükségesnek és emberileg is lehetségesnek tartom. Akkor is, ha nincs súlyos bűnünk. Végül az említett kihatás csak akkor valósul meg, ha állandó lelkiatyánk és lelkivezetőnk van. Úgy látom, hogy itt is problémáink vannak. Nem találunk elérhető, számunkra valamiképpen emberileg is elérhető gyóntatóatyát és lelkivezetőt. De törekednünk kell, hogy egy ilyen paptestvért találjunk, vagy a magyarok, vagy az osztrákok között.

Lelkivezetőnkkel ne csak bűneinkről beszéljünk. Boldog az a pap, aki olyan lelki kísérőre talál, akivel az elmúlt idő eseményeit, élményeit, félelmeit és sóvárgásait, meg a következő idő terveit, munkáit és veszedelmeit behatóan megbeszélheti és megfontolhatja. Csak akkor ismerjük meg behatóbban és eredményesebben helyzetünket, kapcsolatainkat, munkánk minőségét és helyességét, az ellapult és elrejtőzött hibákat és kísértéseket, ha nyíltan beszélünk róluk. Ami a „beszélgető asztalra" elénk kerül, azt sokkal tüzesebben szemügyre tudjuk venni. A gyóntató vagy lelkivezető kérdései alkalmat adnak arra, hogy

47