Szolgálat 61. (1984)

Tanulmányok - Szigeti Miklós: Az engesztelés teológiája

a mi fájdalmaink nehezedtek rá... a mi bűneinkért szúrták át... odaadja életét engesztelő áldozatul" (Iz 53, 4-12). A Szenvedő Szolga felajánlja életét engesztelő áldozatul, hogy meghozza a megigazulást az emberiség számára, vagyis hogy kibékítse őket Istennel. Ebbe a gondolatkörbe tartozik még Zak 12,9-14 („akit átszúrtak“), a 22. zsoltár, amelynek kezdő sorát idézi a kereszten a haldokló Krisztus, 1Sám 14,43-45 (a nép magára vállalja Jonatán vétkét).

Az Ószövetség mindenképpen el akarta kerülni a mágia látszatát. Ezért annyira tartózkodó a helyettes szenvedés irányában. A későbbi judaizmusnak már nem voltak ilyen gátlásai, de náluk sohasem merül fel a gondolat, hogy az engesztelés egyszer s mindenkorra megtörténhetik, vagy hogy maga Isten venné magára az emberiség bűneit. Ezért mondja Szent Pál, hogy Krisztus keresztje botrány a zsidók számára (1Kor 1,23). A Szenvedő Szolga alakja nem is játszott szerepet a kereszténység előtti zsidó teológiában. Ennek ellenére előkészítette az engesztelés keresztény teológiáját.

Újszövetség

Szent Pál 1Kor 15,3-ban a hagyományra hivatkozik („azt hagytam rátok, amit magam is kaptam“), és kijelenti, hogy Krisztus bűneinkért halt meg. Krisztus maga és nyomában az ősegyház mindig bűneinkért bemutatott engesztelő áldozatnak tekintette a kereszthalált. Bennfoglaltan utalás ez az Iz 53-ban szereplő Szenvedő Szolgára is. Ez az összekapcsolás egészen keresztény sajátosság, és végső soron Jézus messiási öntudatában gyökerezik.

Az utolsó vacsorán hangzott el az első konszekrálás. Az Oltáriszentség alapításának története a keresztény hagyomány legősibb rétegéhez tartozik. Közli Szent Pál (1Kor 11,23-26) kb. 25 évvel az események után, és a szinoptikusok. A négy tanú a lényegben megegyezik, csak szavakban tér el. A kifejezések az ószövetségi szóhasználat alapján áldozati jellegűek: adatik, vér, kiontatik, sokakért. Jézus szavaiban visszacseng az első szövetség megkötésének szókincse (vö. Kiv 24,3-8). ö új szövetséget köt saját engesztelő önfeláldozása árán. Vére mindenkiért engesztel, mert a „sokak“ görög köntöse mögött a szemita (héber vagy arám) „összesség" értelem áll. Ez is egészen új, hiszen a Jézussal kortárs judaizmus még mindig „Izrael maradékára" gondol.

Az engesztelő helyettes szenvedés tehát benne van a legősibb keresztény hagyományban, az apostoli igehirdetésben (kérügma), amely Jézusra megy vissza. Szent Pál számára ez az üdvtörténet központi eseménye, megigazulá- sunk alapja. Tulajdonképpen ő is onnan indul ki, ahonnan az Ószövetség: minden ember vétkezett (Róm 3,23), de Isten elküldte Fiát, hogy halálával engesz- teiést nyújtson. Jézus halála engesztelés (görög: hilasztérion). A görög kifejezés a Hetvenes fordításban a héber „kapóret“ szót adja vissza, ebben pedig benne van a „kpr" tő. A „kapóret“ a frigyláda fedelét jelentette, amelyet aranynyal vontak be. Magyarul „engesztelőhely“-nek fordították, Luthernél „Gnadenstuhl“ (a kegyelem székhelye). Engesztelőnapon a főpap ezt hintette meg az áldozati vérrel (Lev 16,14). Maga a szó a helyettes engesztelést is jelentheti.

24