Szolgálat 61. (1984)

Tanulmányok - Alszeghy Zoltán: Gyóntak-e az öskeresztények?

„alkatrészeire bontja“ az embert. De most már Krisztus bizalmával nézünk szembe vele. Tudjuk, Isten azért engedi meg felbomlásunkat, hogy utána újra összerakjon, újjáteremtsen elsőszülött Fia képére és hasonlatosságára. Még egy szempont: ha Krisztus valóban bennünk él, akkor már ebben az életben nemcsak magunkért és a magunk nevében akarjuk szeretni az Istent, nemcsak magunkért akarunk Krisztusban Istennek adott ajándékká válni, hanem minden emberért, elsősorban azokért, akik még távol vannak a hittől. Ezért hirdethetjük ma is, örömmel és meggyőződéssel, hogy az Isten való­ban kibékítette a világot önmagával Krisztus által. Igaz, a bűn és annak szük­ségszerű következményei még uralkodnak a földön. De az Isten kibékítő erejé­ben benne rejlik az az energia, amely a mustármagot minden fánál nagyobb fává növeszti, és kenyérré dagasztja az egész emberiség tésztáját. Mindazok számára, akik Krisztust hittel befogadják, a megbánt bűn, a szenvedés és halál már nem a lét átkos és értelmetlen voltát hirdeti, hanem az Istennel, önmagunk­kal és embertársainkkal való kibékülés útjává, áldott orvossággá válik. Alszeghy Zoltán GYÓNTAK-E AZ ÖSKERESZTÉNYEK? Vannak kérdések, amikre se igennel, se nemmel nem lehet felelni. Ha meg­kérdeznek bennünket, sikerült-e leszoknunk az iszákosságról, nem mondhatjuk, hogy sikerült, mert ezt az jelentené, hogy egy darabig iszákosak voltunk, ha meg azt mondjuk, hogy nem sikerült, ezzel bevalljuk, hogy ma is rabjai vagyunk az italnak. Mind az állítás, mind a tagadás hallgatólagosan feltételezi, hogy küzdenünk kellett a rossz szokás bilincse ellen. Hasonló helyzetben vagyunk, ha azt kérdezik, gyóntak-e az első hat év­század keresztény hívői. Aki azt hallja, hogy „gyóntak“, azt véli, hogy a gyónás mai formáját gyakorolták, és ha legközelebb meglátogatja a katakombákat, kö­rülnéz, hol állhatott a gyóntatószék, amelyben Szent Ágnes elsuttogta Szent Pius pápának, hogy „gyónom a mindenható Istennek és Isten helyett neked, lelki atyám...“ De aki azt hallja, hogy „nem gyóntak“, arra következtet, hogy a gyónás szokása és kötelező volta középkori újítás gyümölcse. Az állító és a tagadó válasz hallgatólagosan közös téves feltevést foglal magában: azt, hogy a gyónás vagy úgy volt gyakorlatban, mint ma, vagy sehogy. A kérdés mélyén rejlő problémát csak úgy lehet megoldani, ha meg tudjuk jelölni, miben áll a gyónás lényege, ami katolikus hitünk szerint mindig gyakorlatban volt az egyházban, és mi tartozik a gyónás mai történeti formájához, ami talán nem mindig volt szokásban, és ami a lényeg sérelme nélkül eltűnhetik az idők folya­mán. 13

Next

/
Thumbnails
Contents