Szolgálat 60. (1983)
Könyvszemle - Schiller-Mödlhammer: Ketzer und Christ (S. M.)
Tóth Veremund könyve teológiai megalapozásból indul ki. A Szentírásra és a zsinati dokumentumokra támaszkodva vizsgálja az emberi és a keresztény hivatás értelmét, az egyházban levő különféle karizmákat, a papi, a szerzetesi és végül a missziós hivatást. A fejezetek végén négy-öt kérdést vet fel, amelyek főként csoportmunkára alkalmasak. Pl.: Minden megkeresztelt hivatott valamilyen misszióra az egyházban? — Milyen kritikát hallottál már a papokról? S mit gondolsz róluk? — Miért nem képez ki az egyház mellékállású és ideiglenes szolgálatú papokat? — A második részben tárgyalja „a hivatásgondozás gyakorlati kérdéseit“: A közösség szerepe a hivatások keltegetésében; Hitoktatás és hivatás; A serdülő és a hivatás: Segítség a meghívottak kiteljesedéséhez; A hivatásbeli döntés; A meghívottak kiképzése (szemináriumok); A hivatás lelkisége. — Ezek a fejezetek is szentírási szövegekből indulnak ki, és megfontolást elősegítő kérdésekkel fejeződnek be. Vagyis a szerző célja, hogy anyagot nyújtson az egyházközségeknek, hittanosoknak és egyéb csoportoknak, amivel elmélyíthetik saját keresztény hivatástudatukat, de főként a papi és szerzetesi hivatás értékelését. Éppen ezért stílusa, gondolatfűzése egyszerű, biztos és vonzó. Kár, hogy kevesen értik paptestvéreink közül a portugál nyelvet. Sok ösztönzése a világ egyéb részein is ígéretes mag lehetne. Benkő Antal K. E. Schiller—J. W. Mödlhammer: Ketzer und Christ. Das Christus-Zeugnis Martin Luthers im Spiegel des II. Vatikanischen Konzils. (Eretnek és keresztény. M. L. bizonysága Krisztusról a II. Vat. Zsinat tükrében.) Veritas Verlag Linz—Wien 1983, 159 o. Érdekes címénél nem kevésbé érdekes és értékes a Luther-évre megjelent bő irodalomnak ez az egyik ökumenikus műve. Schiller evangélikus teológus, Mödlhammer a salzburgi egyetem tanára, katolikus. A könyvet a salzburgi érsek előszava vezeti be, az evangélikus szuperintendens végszava zárja. Schillerre várt mindenekelőtt Luther rövid életrajzának és jellemzésének kényes feladata. 3 fejezetre tagolva tárgyalja: „A fiú“, „Az eretnek“, „A keresztény“. Az életrajz objektív és lélektanilag megalapozott. Mélyen bevilágít Luther boldogtalan gyerekkorába és abba a mindvégig feloldatlan „apakomplexumba“, amely „mindig érzékenyebbé, türelmetlenebbé és gáttalanul agresszívebbé tette minden — valódi vagy vélt — tekintélyi visszaélés iránt a világban és az egyházban“ (16). A korviszonyok jellemzésében jártasságot és tárgyilagosságra törekvést találunk. Az ágostonos szerzetes útja a kiközösítésig és azon túl mindkét oldalról szomorúan kikerülhetetlen. A szerző alaposan taglalja a tridenti zsinat válaszait Luther téziseire; a különbségek szembeötlők, de nem áthidalhatatlanok. Végül fölveti a teológiai megítélés kérdését, és ún. „komplementáris teológiát“ javasol, a mai természettudomány „modelljeinek“ mintájára. A második, rövid tanulmány, még mindig Schillertől, „M. L. Krisztus-bizonysága“, a reformátor központi gondolatát ill. élményét jellemzi: „Olyasvalaki beszél és ír itt, aki állandóan a legszorosabb életközösségben tudja magát Jézus Krisztussal, és csak itt talál menedéket az emberi élet minden ellenséges hatalma elől“ (67). Solus Christus: Ö egyedül elég, a jóra magától képtelen ember szívében Ö működik, az Ö szavának (az írásnak) kell irányítania mindenben az egyház egészét is, csak úgy lesz hiteles bizonyság a vergődő emberiség előtt. Luther jól látta azonban Mária szerepét is; személyében a „par excellence Krisztus-hivőt“ tiszteli, akit Isten irgalma egyedülálló hivatásra választott ki. Mödlhammer feladata volt Luther teológiájának összevetése a II. Vaticanum tanításával. Három esetet kell a vitás kérdésekben megkülönböztetni: a valódi ellentéteket, az eltérő, de tárgyilag egyeztethető fogalmazásokat, s végül ahol a felek egyáltalán nem találkoznak, mert olyasmit ítélnek el, amit a másik alapjában véve nem is állít. 93
