Szolgálat 60. (1983)

Eszmék és események - A hatodik római püspöki szinódus (Nemeshegyi Péter)

volt szembeötlő jelenség. Ha hozzávesszük a számos indiai, fülöpszigeti, pakisztáni, indonéz, vietnami, kínai stb. püspököt, akkor világossá válik, hogy a kereszténység ma már semmiképp sem csupán a „fehér ember“ vallása. Krisztus minden ember üdvözítője, és tanítványai ma már a világ minden országában dicsérik az ő szent nevét és járnak Krisztus követségében, mint a béke apostolai.

A mostani szinódus éppen ennek a krisztusi békének a témáját tárgyalta, vagyis azt hogy miképpen teljesítheti az Egyház minél jobban a Krisztus által rábízott küldetést: az emberek Istennel és egymással való kiengesztelődésének, kibékülésének, valamint minden ember igazi megtérésének előmozdítását. Az Egyház feladata békét hirdetni, békéért dolgozni egy békétlen világban. Mégpedig nem akármilyen békét, hanem krisztusi békét, az Isten bűnbocsátó kegyelmén alapuló békét, nem mások egyoldalú kritizálása, hanem saját bűneink és hibáink beismerése, megbánása és megjavítása által megvalósuló békét.

Ezzel a nagy feladattal birkózott a szinódus. Nem volt tervbevéve valami hosszú okmány kidolgozása. A közös üléseken elhangzó számos felszólalás, valamint a kisebb nyelvi csoportokban folytatott élénk eszmecsere járult hozzá ahhoz, hogy a résztvevők jobban tudatosítsák ezeknek a nagy kérdéseknek különböző szempontjait, és megismerjék a megoldásukra irányuló törekvéseket. A megbeszélések eredményeként egy sor „tétel“ szűrődött le, amelyeket a szinódus teljes ülése megszavazott és a pápának nyújtott át azzal a kéréssel, hogy azoknak, valamint a szinóduson elhangzott felszólalásoknak a figyelembe vételével a közeljövőben a kiengesztelődés és megtérés kérdéséről egy apostoli buzdító levelet adjon ki. A szinódus maga egy az egész emberiséghez intézett „Üzenetet" szavazott meg egyhangúan és tett közzé. A következőkben ennek főgondolatait ismertetjük, mert jó bepillantást adnak a szinódus légkörébe.

Az egész világról egybegyűlt püspökök, a pápával egyetemben, magukévá teszik minden ember szenvedését, minden ember reményét. Ezért elítélik azt a sok rosszat, amely megakadályozza az embereket abban, hogy emberhez méltó életet élhessenek. Elítélik az emberi jogok megsértését, az egyének méltóságát, szabadságát, védtelen emberek életét érő sérelmeket, a vallásszabadság akadályozását: igazságtalan faji megkülönböztetést; háborús támadásokat, erőszak alkalmazását, terrorizmust; fegyverek, főképpen atomfegyverek halmozását, valamint a botrányos fegyverkereskedést; a föld javainak igazságtalan elosztását, valamint azokat a rendszereket, amelyek ahhoz vezetnek, hogy a gazdagok még gazdagabbak, a szegények pedig még szegényebbek lesznek.

Ezekből a bevezető gondolatokból jól kiérződik a híveik szenvedéseivel együttérző pásztorok szívének lüktetése. Főleg a latin-amerikai és ázsiai püspökök felszólalásai mutatták, hogy nem elméleti meggondolások, hanem véres tapasztalatok alapján kiáltják a világba: igazságosságot a szegény embernek, békét a világnak! Azonban a püspökök jól tudják, hogy hibák kipellengérezése

71