Szolgálat 60. (1983)

Eszmék és események - Az osztrák Katolikus Napok (Eke B. Antal)

merik életüket áldozni az igazságért és igazságosságért; maguk a katolikus napok reményt ébresztenek: „hisszük, hogy az evangélium feleletet tud adni kérdéseinkre és az emberiség kérdéseire." — König bíboros sürgetően hang­súlyozta: Ne akarjuk Isten erejét és bölcsességét csak valamelyes humanizmus­ra zsugorítani, amint ez az utóbbi évtizedekben történt. Ne felejtsük ki a kato­likus napok jelvényéből, a horgonyban végződő keresztből az égbe nyúló szár­nyat, amit a birtok és hatalomvágy akar eltüntetni. Maga az egyház sem men­tes ettől a veszélytől, „mert a testvérek érdekében megszervezett munka ismé­telten bürokráciába merevedhet. A szeretet szociális hozzájárulássá fajul, Krisz­tus kihívó üzenete puszta katekizmusigazsággá és vitaanyaggá.“ Reményét fe­jezte ki, hogy ezek a napok „nem megkoronázzák eddigi fáradozásainkat, ha­nem legjobb esetben új út kezdetét ünnepelhetjük“. — Majd bűnbánati isten- tisztelet után a megjelenteknek felejthetetlen jelenetben volt részük: a „Pum­merin“, a dóm nagyharangja zengésére 70 fiatal vonult ki hatalmas fáklyával, és a sötétbe borult téren körülfogta a dobogókat, Ausztria egyházát, a kórus pedig a „Jubilate Deo“ ujjongó kánonába fogott. A belváros templomai éjfélig nyitva álltak képmeditációkra, csendes szent- ségimádásra. Valószínűleg a legfelemelőbb volt az ifjúság „ökumenikus éjsza­kai imája“ a dómban. 8000-re becsülik számukat. A különböző keresztény val­lások és felekezetek vezetői irányították az ima egy-egy részét. Közösen adtak áldást, s együtt imádkozták a Miatyánkot és a Hiszekegyet. Majd a fiatalok spon­tán imái, énekei és csendje uralkodtak el (pirkadatig!), a csak égő gyertyáiktól megvilágított székesegyházban. Szombat délelőtt száz programlehetőség között válogathattak a résztvevők. Néhány fénypont: A dómban 9 órakor tartott ifjúsági szentmisén — ismét tömve — Lustiger párizsi érsek „váratlan inspiráció“ hatására felszólította a fiatalokat, hogy „adventben egy hétig böjtöljenek és imádkozzanak, hogy az emberek szívéből kivesszen a gyűlölet és a hatalom vágya.“ Utánuk a megújulási moz­galmak (karizmatikusok, cursillo, fokoláre, Notre Dame családmozgalom, új- katekumenátus stb.) képviselői töltötték meg a katedrálist, hihetetlen lelkese­dést, elmélyültséget sugározva. — A Harmadik Világ munkatársai és misszioná­riusai találkozójukon — többek között — gyönyörködve csodálták Francis Bar- boza indus atya klasszikus és keresztény elemekkel megtöltött, evangéliumi történeteket dramatizáló táncait. — A Lugecken a keresztény munkásfiatalság „robotgépe“ közvetítette meglátásaikat, útkeresésüket. Tőlük nem messze a szeminaristák plakátjai, könyvespolca hívták fel a járókelők figyelmét eszme­cserére. Az osztrák kisközösségek találkozóján neves teológusok mellett jelen volt Ivo Lorscheiter, a brazil püspöki kar elnöke. Az egyházközségi tanácsok gyűlésén érdekes beszámolók ismertették fejlődésüket, fontosságukat; dinami­kus és jól felkészített tanács több helyen végez aktív lelkipásztori munkát pap nélküli plébániákon, és csak 184 plébánián nincs megszervezte az egyházköz­ségi tanács. A város 17 pontján 10-12-ig „biblikus beszélgetés“ folyt. Ezek között nagy érdeklődést keltett Stangl Róbert, plébános: mikrofonnal és hang­5 65

Next

/
Thumbnails
Contents