Szolgálat 60. (1983)
Az egyház szava - A pápa beszéde Bécsben a tudomány, művészet és tömegtájékoztató eszközök képviselőinek
8. Bátorító tudni, hogy növekvőben van azok szövetsége, akik mint tudósok ilyen kérdéseket tesznek föl maguknak. Országok és hatalmi tömbök határain át kialakul egy tudományos világközösség, amely nem törődik bele egyszerűen az ember genetikus manipulációkból, biológiai kísérletekből, valamint kémiai, bakteriológiai és atomfegyverek tökéletesítéséből fakadó veszélyeztetettségébe. Példát adott erre az az 58, minden földrészről való tudós, akik 1982 szeptemberében, a Pápai Tudományos Akadémia egy ülésének végén nyilatkozatot tettek közzé az atomháború elkerüléséről. 9. Az embert és világát — földünket, amely az első világűrutazáskor mind zöld és kék csillag mutatkozott — meg kell őrizni és ki kell fejleszteni. Hozzátartozik ehhez, hogy óvatosan bánjunk az élettel, az állati élettel is, és az egész élő és élettelen természettel. A föld a hit látóhatárában nem korlátlanul kihasználható készlettár, hanem a teremtés misztériumának egy része. Nem szabad csak belemarkolnunk, hanem ámulattal és áhítatos tisztelettel tartozunk iránta. 10. Az ámulat azonban nem csupán a természethez, mint Isten teremtéséhez nyit meg számunkra gyakran elfeledett utat, hanem a művészethez, az alkotó ember műve felé is. Max Reinhardt, a salzburgi ünnepi játékok egyik alapítója, az élet eszközének nevezte a művészetet, tehát a kifejlett emberi élet egyik föltételének. És Rainer Maria Rilke, a költő, aki az önök kulturális területébe tartozik, úgy beszélt a művészi alkotásról, a zenéről, mint ami magával ragad, vigasztal, segít. Az ember segítője: szép meghatározása a művészetnek, szép feladat számára. Ennek a feladatnak azonban csak akkor felel meg, ha szabadságát a humánumhoz köti. Az egyes embernek és a társadalomnak szüksége van a művészetre, hogy értelmezze a világot és az életet, hogy megvilágítsa a korhelyzetet, hogy megragadja a lét magasságait és mélységeit. Szüksége van az irodalomra, a költészetre: szelíd vagy prófétai haragú szavukra, amely gyakran csak magányban és szenvedésben tud kiérni. 11. Az Egyháznak is szüksége van a művészetre: éspedig elsősorban nem azért, hogy feladatokat bízzon rá, és így szolgálatait kérje, hanem hogy többet és mélyebbet tudjon meg a „conditio humana“-ról, az ember tündökléséről és nyomorúságáról. Szüksége van a művészetre, hogy jobban tudja, mi van az emberben: az emberben, akinek az evangéliumot kell hirdetnie. Különösen rászorul az Egyház a művészetre liturgiájában, amely kiteljesedett formájában a hittől ihletett műalkotás kíván lenni, bevonva az építészet, képzőművészet, zene és költészet minden alkotóerejét. Eszkatológikus dimenziójában értve részesedés akar lenni a liturgia az örök Jeruzsálem fényében és zengésében. A Biblia utolsó könyve művészi nyelven szól erről. Ez a város a hely, ahol örökre egyesül egymással szépség és jóság, a történelem során oly gyakran és oly fájdalmasan különváló két érték. 12. Hogy a művészetnek is szüksége van-e az Egyházra, hogy legalább általánosságban meg tud-e és akar-e nyílni az ember vallásos dimenziójának: e kérdés megválaszolására végső soron maga a művészet illetékes. Albert Einstein mondja, hogy az igazi művészet és igazi tudomány bölcsőjénél a titok áll. Vallás és Egyház ennek a titoknak a mélyére mutat, és így összefűződik a művészettel és tudománnyal. 59
