Szolgálat 60. (1983)

Tanulmányok - Szabó Ferenc: Gilbert Cesbron tanúságtétele

„Valamennyien tudjuk, hogy a csatatéren a katonák édesanyjuk nevével az ajkukon halnak meg. Lehet, hogy ez csak giccses kép, de valójában egy egyetemes igazságból született, és ez alkalommal a lélekelemzőknek nincs joguk gúnyolódni. Egyébként ők is megerősítik (kevésbé egyszerű magyarázatokkal), hogy utolsó leheletünkig az anyai szeretet marad nosztalgiánk, menedékünk, lehetetlen, de helyettesíthetetlen védelmünk. Sőt egyesek azt mondják, hogy a halál visszatérít bennünket anyánk méhébe, az elveszett paradicsomba, ahol egyek vagyunk a szeretettel. Hagyom, hogy így beszéljenek: most az egyszer ugyanazt a nyelvet beszélik, mint a kereszténység. Istenünk Szeretet, és inkább Anya, mint Atya. Meghalni annyi, mint visszatérni hozzá, belé, titokzatosan és mindörökre. íme, ezt gyorsan írtam le! Mégis, olyan távolságot kell átlépni, hogy a szédület megragad bennünket

Senki sem tudja, hogyan történik az átmenet a mérhető időn kívülre, a látható téren kívülre. De úgy tűnik, Isten eljárásmódja szerint van — mert Isten Szeretet vagy nem létezik, ezt mondja hitünk — és Krisztus ígéreteinek egyenes vonalában van, ha ezt mondom: ez nagyon .emberi módon* történik és Mária jelen van. Különben miért írta volna be lelkűnkbe, minden előtt és mindennél mélyebben, ezt az anyai szeretetet és ezt a gyermeki szere- tetet? És miért adott volna nekünk földi édesanyánkon túl, akitől (az övétől és a miénktől) a halál megfoszt bennünket, halhatatlan édesanyát (Máriát)? — Nem, az emberiség nem csalatkozik, amikor a félő gyermekhez hasonlóan fáradhatatlanul szólongatja, reméli, várja Édesanyja, Mária jelenlétét és segítségét halálunk óráján, amen!“ (43-44)

Az angyal tartja a napórát, összekapcsolja az időt az örökkévalósággal. Vagy pajzsul használja? Könnyen kimondjuk: Nincs időm, — és ezzel mintegy pajzsként tartjuk távol magunktól a nemszeretem embereket és feladatokat. És persze igen sokszor igaz is, hogy nincs időm. Hiszen csak korlátolt mértékben áll rendelkezésemre. A határidős naptár, amely azelőtt túlterhelt ügyvédek segédeszköze volt, ma már mindenkinek egyaránt tartozéka. De ha az óra mögé nézek, akkor egy angyalt látok, a Szent- háromság egy Isten követét. Neki nem magának kell az idő, hanem azért, hogy ajándékozza. És mert legalábbis Jézus Krisztus óta az ő mércéi érvényesek énrám is, azért az idő földi fogalma isteni mértékegységgé vált. Időt ajándékozni annyi, mint szeretetet ajándékozni. És alapjában véve nekem sincs semmire nagyobb szükségem, mint hogy valaki azt mondja: Van időm a számodra! Úgy intézem, hogy legyen időm, mert az örökkévalóság időtartaléka kimeríthetetlen. (Elmélkedés a chartres-i székesegyház egyik szobráról.)

51