Szolgálat 60. (1983)

Tanulmányok - Benkő Antal: Tévutakon

Benkő Antal

TÉVUTAKON

Az ezredforduló közeledése fokozni fogja a világ végével való foglalkozást - hangzik több oldalról a figyelmeztetés. Maga II. János Pál pápa is ismételten utal beszédeiben a „harmadik évezred“ előkészítésére (pl. 1982. dec. 23-án). A rendkívüli, a kerek számok mindig vegyes érzelmeket váltottak ki az emberekből: szerencse jelei? katasztrófák előjelei? Lélektani szempontból mintha ez utóbbiak lennének túlsúlyban. Elsősorban a bizonytalan, fenyegető jövő veti előre árnyékát, szakítja fel a szívünk mélyén szunnyadó „ósfélelmet“. Nem éppen ekkor robban-e majd az atombomba, minden rémségével? Nem akkor fizetjük-e majd meg a környezetszennyezés életpusztító felelőtlenségeit?

Más oldalról a Biblia szavát sem felejthetjük. Ez a világ egyszer elmúlik, új korszak következik, Krisztussal másodszor is találkozunk. Az átlagkeresztény mintha nem sokba venné az Úr intő szavát: „Mindjárt e gyötrelmes idők után a nap elhomályosodik, a hold nem világít, a csillagok lehullanak az égről, s a világmindenséget összetartó erők megrendülnek. Akkor feltűnik az égen az Emberfia jele ... Legyetek tehát készen ...“ (Mt 24,29-30.44) Jelenleg még prédikációink sem igen térnek ki a „végső dolgokra“, a Krisztussal való végső találkozásra. Talán azért is van ez így, mert azok legtöbbje, akik próbálták „előre látni“, mikor is történik mindez, nem maradt meg az egyház közösségében, a keresztény út szélére, tévútra sodródott. Kiszakadt a tanítás teljességéből, részletkérdéseket állított a központba, „szektás“ lett. Tanulmányunkban a mai problematika néhány pontjára kívánunk rámutatni valláspszichológiai szempontból, Jehova tanúit és „Isten gyermekeit“ véve alapul.

I. A múlt századi iparosodás nemcsak fejlődést eredményezett, sok nyomor és szociális nyugtalanság is született nyomában. A természeti csapások, a háborúk sem maradtak el, sőt hírük rohamosan terjedt egyik világrészről a másikra. Ugyanakkor nem szűnt meg az emberek vallásos érdeklődése, bár nem mindig állt kellő alapokon. Mindez segít megértetni, miért foglal el olyan fontos helyet a 19. században keletkezett jelentősebb szektáknál, a mormonoknál, az adventistáknál, Jehova tanúinál a világ végének hirdetése.

Charles Taze Russell, Jehova tanúinak alapítója, 1852-ben Pittsburgban (USA) született, és szigorú presbiteriánus (kálvinista alapfelfogású) nevelésben részesült. A predestinációt és az örök kárhozat tanát nem tudta elfogadni, elhagyta eredeti közösségét, lelki krízisbe kerül. Az adventisták egyik ágának befolyására megtalálja saját útját. Húsz éves, amikor társakat gyűjt maga köré a biblia kutatására. Felfedezi, hogy „eddig senki sem értelmezte helyesen a bibliát“, ők találták most meg az igazi tanítást. Ennek megfelelően pl. Istent nem Jahvénak hívták volna a zsidók, hanem Jehovának (ami pedig a JHVH téves átírásából származik!); Jézus megtestesülésével pusztán emberré lett,

35